Seress Erika (Boniszlavszky Erika) emlékére

Elkezdődött a hét iráni bahá'í vezető pere Teheránban

(BWNS) Számos jogsértéssel kezdődött meg a legnagyobb nem-muszlim vallási kisebbség, a bahá’í hit vezetőinek pere ma, 2010. január 12-én, Teheránban. Halálbüntetés is lehet a kimenetele a tárgyalásnak, melyre védőügyvédeket sem engedték be először. Az ügyvédek a majdnem két év alatt szinte semmilyen kapcsolatot sem vehettek fel a gyanúsítottakkal.

A klíma etikája, mint beszélgetési téma a koppenhágai konferencián

(BWNS) A klímaváltozás etikája a beszélgetésekben egyre fontosabb szerepet kap az ENSZ Klímakonferenciáján – mondták a bahá’í delegáció tagjai. „Többé már nem csak egy kis csoport beszél az ügy morális és etikai vonatkozásairól – ezek a gondolatok a koppenhágai tanácskozások részévé válnak” – mondta Duncan Hanks, a Kanadai Bahá’í Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség igazgatója. „Ezt az…

ENSZ határozat erős üzenettel az iráni emberi jogokért

(BWNS) A november 20-án elfogadott, erős szövegezésű határozat az iráni emberi jogi helyzetről kemény jelzést ad az iráni kormánynak arról, hogy a világ mennyire aggódik, ahogy Irán saját állampolgáraival bánik – mondta a Bahá’í Nemzetközi Közösség. A ENSZ Közgyűlés Harmadik Bizottsága által 74-48 arányban elfogadott határozatában az országok mély aggodalmukat fejezik ki az iráni emberi…