Seress Erika (Boniszlavszky Erika) emlékére

Szlovák akadémikusok az iráni oktatás szabadságáért

Több mint 80 vezető akadémikus arra szólítja fel az iráni kormányt, hogy fejezze be a bahá’í oktatók és diákok üldözését. Szlovákia korábbi miniszterelnöke, Iveta Radičová professzor asszony, valamint Ján Pišút professzor, egykori oktatási miniszter is közte van azon 84 prominens személyiségnek, akik aláírásukkal támogatják a hétfői sajtótájékoztatón közzétett nyílt levelet.

A fény és árnyék harca – az egyén, a közösség, és az emberiség szintjén: vallásközi kerekasztal beszélgetés Szegeden

„Érintkezzetek minden vallás követőivel a barátság és testvériség szellemében.”   (Bahá’u’lláh) Szeretettel meghívunk minden érdeklődőt a Szegedi Bahá’í Közösség szervezésében, “A fény és árnyék harca – az egyén, a közösség, és az emberiség szintjén” címmel – kerekasztal beszélgetésre Időpont: 2012. október 13-án szombaton 16:00 órai kezdettel Helyszín: B-612 Kulturális Műhely (Szeged Bécsi krt.7.)

Imák Budapestért

Az alábbi imák különlegességét az adja, hogy Budapesten nyilatkoztatta ki őket ’Abdu’l-Bahá. A gyönyörű imákat vallási világnézettől függetlenül bárki mondhatja.

A vallás új értelmezése: könyv újdonság Bahá’u’lláh tollából

Megjelent magyarul Bahá’u’lláh egyik legfontosabb műve, A bizonyosság könyve (Kitáb-i-Iqán). A könyv a vallás új értelmezését adja, miszerint a vallás az emberi tudatosság fejlődésének legfőbb előrevivő forrása. A könyvben Bahá’u’lláh leírja, hogy csak egy Isten és csak egy vallás van, azaz Isten vallása, melynek Küldöttei tanítják az egész emberiséget. Ezzel ledönti és eltávolítja az évezredes…

Rio+20: remény és optimizmus az egységes cselekvés felé

Miért remény és optimizmus a Rio+20 egy nemzetközi civil szervezetnek? Bahá’í Nemzetközi Közösség, mint nemzetközi civil szervezet a Rio+20 környezetvédelmi konferenciára írt nyilatkozatában a „világot átölelő gondnokság” eszméjével kétségbe vonja azon „hűség etikai alapját , mely nem terjed ki a nemzetállam határán kívül”. „Amíg nemzetek egy csoportja saját érdekeit ellentétesnek tartja másokéval, addig a fejlődés…

Bahá’u’lláh előfutára, a Báb kinyilatkoztatásának ünneplése

„[A Báb] élete a bátorság egyik legnagyszerűbb példája, amelyet az emberiségnek módjában állt megpillantania” – mondta A.L.M. Nicolas francia író. („báb” arab szó, jelentése „kapu”) A Báb – aki Siyyid Alí-Muhammad néven született Sirázban, Perzsiában (ma Irán) – 1844. május 22-én jelentette be, hogy Ő a hordozója egy olyan Isteni Kinyilatkoztatásnak, amely felkészíti az emberiséget…

Az iráni igazságszolgáltatás kudarcára mutat rá az ENSZ jelentéstevője

Az Egyesült Nemzetek által az iráni emberi jogi helyzet vizsgálatával megbízott tisztviselő élesen bírálta Irán igazságszolgáltatási rendszerét és emberi jogi helyzetét. Az ENSZ különleges jelentéstevője, Ahmed Shaheed arról számolt be az Emberi Jogi Tanács 2012. március 12-i ülésén, hogy több mint 141 tanúvallomás támasztja alá „a kormány sokrétű és szisztematikus hiányosságait az emberi jogok tiszteletben…