Seress Erika (Boniszlavszky Erika) emlékére

Bahá’í nyári iskola 2009

A Magyarországi Bahá’í Közösség szeretettel meghív a 20. Bahá’í Nyári Iskolába Novába, 2009. július 31 – augusztus 06. között, melynek fő témája ” Elmélkedés a lélek életén Reflections on the Life of the Spirit”

Ifjúsági találkozó

Helyszín: Gödöllő, Éva u. 11–KerT! /számítva a jó időre/ Időpont: ápr. 18-19 (egész napos!) Mi várható az ifjúsági találkozón? – Raymond és Furugh Switzer workshop-ja (vagyis előadás és közös beszélgetés, kérdések-válaszok ) a tudatos udvarlásról, kapcsolatokról – Shoghi Effendi élete – Rövid beszélgetés a bahá’í-ok helyzetéről Iránban – Nyársonsütés, ping-pong bajnokság – rövid előadás pár…

A Bahá’í Nemzetközi Közösség nyílt levelet intézett az iráni főügyészhez

(BWNS) A Bahá’í Nemzetközi Közösség az iráni főügyésznek címzett nyílt levelében felvázolta a bahá’í-ok iráni üldöztetésének tragikus történetét, indokolva ártatlanságukat az állam által ellenük felhozott vádakkal szemben, valamint tisztességes eljárást kérve a hét bebörtönzött bahá’í ügyében küszöbön álló tárgyalásuk során. A Qorba-Ali Dorri Najafabadi ayatollah-nak, március 5-én emailben elküldött levélben azt is felvetették, hogy a…

Az Európai Unió “mély aggodalmát” fejezi ki a hét fogvatartott iráni bahá’í sorsáért

– Frissített nemzetközi kormány- és sajtó visszhang a cikk végén – (BWNS) Genf, 2009. február 18. Az Európai Unió február 17-én közleményben fejezte ki “mély aggodalmát” az iráni kormány azon tervével kapcsolatban, hogy hét bebörtönzött bahá’í vezetőt kémkedés és más vádak miatt bíróság elé állít. Irán legnagyobb vallási kisebbsége, a bahá’í közösség szisztematikus üldözésnek van…

Szolgálatnak szentelt életek: hét bebörtönzött bahá’í rövid életrajza

(BWNS) Genf, 2009. február 12. Az alábbiakban közöljük az iráni Evin börtönben jelenleg fogva tartott hét bahá’í vezető életútjának és tevékenységének rövid bemutatását. Közülük hat személyt 2008. május 14-én, teheráni otthonukban tartóztattak le, hetedik társukat pedig már korábban, 2008. március 5-én, Meshedben tett látogatása során vették őrizetbe. Amint az az életrajzokból kiderül, mindannyian aktívan szolgálták…

Európa egysége a frankfurti bahá’í konferencián

Több mint 4600 bahá’í vett részt Frankfurtban egy nemzetközi konferencián február 7-8. között Magyarországról és 13 európai országból. A konferencia része egy világszerte rendezett, 41 konferencia-sorozatnak, mely megünnepli a közösségépítés eddigi eredményeit és felvázolja a legfiatalabb világvallás, a bahá’í hit jövőjét. A tervezett létszám kétszeresével megvalósult nemzetközi találkozó a valaha szervezett legnagyobb bahá’í konferenciát jelentette…