Közeledik az iráni bahá’í vezetők tárgyalása
(BWNS) Az Iránban zajló jelenlegi események miatt fokozódik az aggodalom a fogvatartott hét bahá’í vezető iránt, akiknek a tárgyalása január 12-én esedékes.
(BWNS) Az Iránban zajló jelenlegi események miatt fokozódik az aggodalom a fogvatartott hét bahá’í vezető iránt, akiknek a tárgyalása január 12-én esedékes.
(BWNS) Az ENSZ Közgyűlése december 18-án jóváhagyta erős hangvételű, Magyarország társszerzőségével létrejött határozatát, melyben az emberi jogok megsértésnek hosszú listájáért ítéli el Iránt.
(BWNS) A november 20-án elfogadott, erős szövegezésű határozat az iráni emberi jogi helyzetről kemény jelzést ad az iráni kormánynak arról, hogy a világ mennyire aggódik, ahogy Irán saját állampolgáraival bánik – mondta a Bahá’í Nemzetközi Közösség. A ENSZ Közgyűlés Harmadik Bizottsága által 74-48 arányban elfogadott határozatában az országok mély aggodalmukat fejezik ki az iráni emberi…
A parlament 2009. október 12-i ülésén Geberle Erzsébet országgyűlési képviselő napirend utáni felszólalásában felhívta a figyelmet az Iránban bebörtönzött bahá’í vallási vezetők ügyére. Majd Szabó Vilmos külügyminisztériumi államtitkár válaszában kifejezte a kormány támogatását az iráni bahá’í-ok emberi jogaiért.
(BWNS) Irán legnagyobb nem-muszlim kisebbsége, a bahá’í közösség szembeni igazságtalanság újabb példája, hogy az iráni bíróság augusztus 18-át jelölte ki a hét bahá’í vezető tárgyalására, annak ellenére, hogy a képviseletükre kirendelt vezető ügyvédek vagy börtönben ülnek, vagy az országon kívül tartózkodnak.
(BWNS) – A több mint egy éve Iránban letartóztatott és az Evin börtönben fogvatartott hét bahá’í vezető bírósági tárgyalásának időpontját 2009 július 11-ére tűzték ki, ahogy arról a börtönben ülők családtagjait az iráni hatóságok értesítették.
(BWNS) – Brüsszel 2009. május 25.: Az Európai Unió elnöksége nyilatkozatban ítélte el a „vallásszabadság iráni megsértését”, melyben „komoly aggodalmát fejezi ki a vallásszabadság fokozódó megsértése” miatt keresztények, síita mohamedánok és bahá’í-ok iránt.
(BWNS) New York – A jelenleg Iránban bebörtönzött hét bahá’í vezető letartóztatásának e hét csütörtökén lesz az első évfordulója, amikor is újabb, halálbüntetéssel sújtható váddal kell szembenézniük, a hivatalos vádemelés, valamint ügyvédjükkel, a Nobel-békedíjas Shirin Ebadival való kapcsolattartás lehetősége nélkül börtönben töltött egy évet követően.
A magyarországi bahá’í-ok az alábbi videoüzenetet küldték 2009. április 26-án az üldözött iráni bahá’í-oknak:
(BWNS) A Bahá’í Nemzetközi Közösség az iráni főügyésznek címzett nyílt levelében felvázolta a bahá’í-ok iráni üldöztetésének tragikus történetét, indokolva ártatlanságukat az állam által ellenük felhozott vádakkal szemben, valamint tisztességes eljárást kérve a hét bebörtönzött bahá’í ügyében küszöbön álló tárgyalásuk során. A Qorba-Ali Dorri Najafabadi ayatollah-nak, március 5-én emailben elküldött levélben azt is felvetették, hogy a…
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
More information about our Cookie Policy