Az emberi jogok és Irán bahá’í közössége – előadás

Az Emberi Jogok Kezdeményezés szeretettel meghívja Önt a következő nyilvános előadására: Az emberi jogok és Irán bahá’í közössége Előadó: Prem Kumar Rajaram (Közép-Európai Egyetem, Szociológia és Kulturális Antropológia Tanszék; társadalom- és bölcsészettudományi képzésért felelős tanulmányi igazgatóhelyettes) 2013. május 7., 17:00 Nádor utca 13, 001. szoba

Híres magyarok az iráni emberi jogokért

A híres magyarok az iráni emberi jogokért projekt célja, hogy kifejezze a szolidaritást azon irániak iránt, akik üldöztetést szenvednek hitük, politikai meggyőződésük, újságírói kiállásuk, a nők jogainak megvédése, valamint az emberi jogok felvállalása miatt. A projektet az a szilárd meggyőződés vezérli, hogy az emberi jogok megsértése soha sem elfogadható. Irán kormányának a saját népe ellen…

Szlovák akadémikusok az iráni oktatás szabadságáért

Több mint 80 vezető akadémikus arra szólítja fel az iráni kormányt, hogy fejezze be a bahá’í oktatók és diákok üldözését. Szlovákia korábbi miniszterelnöke, Iveta Radičová professzor asszony, valamint Ján Pišút professzor, egykori oktatási miniszter is közte van azon 84 prominens személyiségnek, akik aláírásukkal támogatják a hétfői sajtótájékoztatón közzétett nyílt levelet.

Az iráni igazságszolgáltatás kudarcára mutat rá az ENSZ jelentéstevője

Az Egyesült Nemzetek által az iráni emberi jogi helyzet vizsgálatával megbízott tisztviselő élesen bírálta Irán igazságszolgáltatási rendszerét és emberi jogi helyzetét. Az ENSZ különleges jelentéstevője, Ahmed Shaheed arról számolt be az Emberi Jogi Tanács 2012. március 12-i ülésén, hogy több mint 141 tanúvallomás támasztja alá „a kormány sokrétű és szisztematikus hiányosságait az emberi jogok tiszteletben…

Razziák célpontja az iráni bahá’í felsőoktatási program

(BWNS) A felsőoktatásból kitiltott iráni bahá’í-ok által megszervezett felsőoktatás volt a célpontja a 2011. május 21-i razziáknak. Teherán, Karadzs, Iszfahán és Siráz területén 30 otthonban végzett rajtaütés során 16 oktatót tartóztattak le. A vallásuk miatt kirúgott professzorok 1987-ben olyan színvonalas Bahá’í Felsőoktatási Intézetet alapítottak, hogy a diákok az USA és Kanada vezető egyetemeiken tanulhattak tovább.…