'Abdu'l-Bahá (1844-1921)
Bahá’u’lláh legidősebb fiát, ‘Abdu’l-Bahát nevezte ki a bahá’í közösség vezetőjének és Írásai értelmezőjének. Így a bahá’í hit – a vallástörténelemben először – elkerülte az alapító halála után a felekezetekre való szakadást.
‘Abdu’l-Bahá élete a mintapéldája a bahá’í életvitelnek. ‘Abdu’l-Bahá (ejtsd: abdulbahá) név arab kifejezés, jelentése “Bahá (Dicsőség) szolgája”.
Bővebben 'Abdu'l-Baháról
‘Abdu’l-Bahá (1844-1921). Nevének más írásmódjai: Abdulbaha, Abdul Baha, Abdul Beha, Abbas Effendi, Abdolbahá. (c) Bahá’í Nemzetközi Közösség www.bahai.org
‘Abdu’l-Bahá élete és tanításai
‘Abdu’l-Bahá (magyarul: Bahá szolgája) kisgyermek korától kezdve osztozott apja szenvedéseiben és számzetésében. Drinápolyban fokozatosan átvette Bahá’u’lláh-tól a mindennapi ügyek intézését.
Pajzsként védte Atyját a puszta kíváncsiság vezérelte látogatóktól, de kivételes érzékkel ismerte fel azokat, akik az igazságot keresték. Mikor a fogvatartás körülményei lazultak, `Abdu’l-Bahá az akkói utcák ismert alakjává lett. Gondozta a szegényeket és támogatta a rászorulókat, bőrszínre, vallásra és családi háttérre való tekintet nélkül.
Bahá’u’lláh végrendeletében a közösség vezetését valamint Írásai kötelező érvénnyel történő magyarázásának jogát legidősebb fiára, ’Abdu’l-Bahá-ra hagyta. Így a bahá’í hit elkerülte a felekezetekre való szakadást, mivel az alapító elhunyta után egyértelmű volt, hová forduljanak a hívők vitás kérdéseikkel.
Mély bölcsessége és tudása messze földről Akkóba vonzotta az igazságot keresőket. 1908-ban, szabadon bocsátása után több körutat tett, hogy eljuttassa Bahá’u’lláh üzenetét a világ népeinek. Majdnem hetvenévesen 1911 és 1913 között Európába és Amerikába látogatott, ahol előadásokat tartott és fogadta látogatóit. Az első világháború alatt mezőgazdasági termelésbe fogott, hogy elláthassák Palesztina népét gabonával.
`Abdu’l-Bahá 1921-ben hunyt el Haifában. Temetésén zsidók, mohamedánok, keresztények és bahá’í-ok tisztelegtek előtte.
‘Abdu’l-Bahá fiatalkori fényképe (c) Bahá’í Nemzetközi Közösség www.bahai.org
‘Abdu’l-Bahá budapesti látogatása
‘Abdu’l-Bahá 1913. április 9-18. között Budapestre látogatott, Stark Lipót meghívására. Két olyan kijelentést tett, amelyek különösen manapság tünhetnek fontosnak: „Budapest lészen egyik középpontja Kelet és Nyugat egyesülésének”, illetve „ebből a városból fog szétáradni a világosság más helyek felé”.
A Ritz Szállóba történő megérkezése után nem sokkal város polgárainak küldöttsége fogadta `Abdu’l-Bahát.
Másnap kora reggel `Abdu’l-Bahá teát főzött magának, és dicsérte az ablakából a Dunára és annak csodálatos hídjaira nyíló kilátást. Ezután `Abdu’l-Bahá átsétált a Lánchídon Budára. Személyisége és méltósága magára vonta minden ember figyelmét.
A Világ cikkének kezdő sorai ‘Abdu’l-Bahá magyarországi látogatásáról (1913. ápr. 10., 7-8. oldal)
Minden nap jöttek látogatók `Abdu’l-Bahához, és Ő beszélt a Kelet és Nyugat szellemi egységéről. Azon a délutánon Germanus professzor, a neves orientalista fiatal török diákok egy csoportját vitte el `Abdu’l-Bahához. `Abdu’l-Bahá tökéletesen beszélt törökül, és a diákok csodálkoztak `Abdu’l-Bahá nyelvtudásán. Reményét fejezte ki, hogy Kelet és Nyugat újra egyesülnek majd. Hangsúlyozta, hogy a valóságban nem létezik Kelet és Nyugat, hiszen minden egyes pont a másikhoz képest Kelet és Nyugat is lehet. Ezért mondta `Abdu’l-Bahá, hogy nagyon örül, hogy Magyarországra látogathat, mert ez az ország az irányadó a Kelet fejlődésében, és itt egyesül a nyugati kultúra a keleti szívélyes vendéglátással.
Április 11-én este `Abdu’l-Bahá a régi Parlament épületében több, mint ezer ember előtt tartott beszédet. Martha Root, a bahá’í hit rendíthetetlen híve és tanítója így írt az estéről: „Bemutatták eme hatalmas és Szent Tanítót a hallgatóságnak… Az emberek, mintha megértették volna a pillanat jelentőségét, hirtelen óriási tapsviharban törtek ki. Ráéreztek, bár tán tudatosan nem értették, hogy ott állván a katolikus főpap és a zsidó keletkutató között, `Abdu’l-Bahá ezen két nagy vallás megbékélését jelképezte. Minden ülőhely foglalt volt, sokan álltak a galériában, folyosókon és még az utcán is. A hallgatóság Bahá’u’lláh-nak az emberiség egységére vonatkozó tanítását reprezentálta. A Parlament tagjai, filozófiai és filológiai társaságok tagjai, egyetemi professzorok, művészek, katolikus papok, anglikán papok, modern vallási mozgalmak, női mozgalmak képviselői, eszperantisták, és különböző nemzetek és fajok voltak jelen.”
Az `Abdu’l-Bahá látogatásának 80. évfordulóján ültetett fa előtt álló emléktábla a Nemzeti Múzeum parkjában. Az emléktábla a park 2019-es rekonstrukciója után nem került visszaállításra (c) Magyarországi Bahá’í Közösség www.bahai.hu (c) Magyarországi Bahá’í Közösség www.bahai.hu
Április 12-én vendégül látta sok barátját a Ritz hotelben. Egyikük, a Magyar Turáni Társaság alapítója, meghívta `Abdu’l-Bahát, hogy tartson beszédet a korábbi Mágnások Házában, a Nemzeti Múzeumban. `Abdu’l-Bahá beszélt Turán magas kultúrájáról, és arról, hogyan pusztult el, a vallási egyet nem értés és konfliktusok következtében. Amikor megkérdezték, hogy melyik hely lesz a béke központja, `Abdu’l-Bahá azt válaszolta, „az az ország amelyben először megteremtik a béke kívánalmait, az lesz a béke központja.”
Tartózkodásának utolsó napjaiban `Abdu’l-Bahá sok előkelő ember otthonába nyert meghívást. Egyikük gróf Apponyi Albert volt. A gróf elmagyarázta `Abdu’l-Bahának, hogy az õ célja is egy szilárd béke megteremtése, amely az igazságon a lélek békéjén nyugszik és nem előreláthatatlan politikai változások szerencséjén. `Abdu’l-Bahának ezt mondta: „Magyarország mindig is azon konfliktusok középpontjában állt, amelyek az elmúlt évszázadban megrázták a világot. És ha van egy nemzet, amelynek érdeke egy új rend felállítása, amely törvényen és nem erőszakon, összhangon és együttműködésen, és nem rivalizáláson alapul, ha van egy nemzet, amelynek különlegesen fontos, hogy ez a béke megteremtődjön és megerősödjön, akkor az a magyar.”
A Nemzeti Múzeum, ahol `Abdu’l-Bahá előadást tartott 1913. április 14-én (c) Magyarországi Bahá’í Közösség www.bahai.hu
Vámbéry Ármin `Abdu’l-Bahával való találkozása után levélben kifejezte egyetértését tanításaival, és felajánlotta szolgálatait, így őt tekintjük az első magyarországi bahá’í hívőnek.
`Abdu’l-Bahá életében mindössze kétszer engedte meg, hogy lefessék. Budapesti tartózkodása alatt Nádler Róbertnek, a Királyi Művészeti Akadémia festészet professzorának ült háromszor modellt annak kérésére.
A festő később így emlékezett vissza:
„Amikor Abdul-Bahát láttam, már hetvenedik évében járt. Elragadó egyénisége mély benyomást tett rám és nagyon szerettem volna vonásait ecsettel megörökíteni. Beleegyezett, hogy eljön a műterembe, de mondta, hogy csak kevés időt tud rám szentelni, mert igen elfoglalt. Nem győztem csodálni az arcán a tökéletes béke, tiszta szeretet és végtelen jóakarat kifejezését. Mindent oly jóságos világításban látott, mindent szépnek talált, úgy a város külső életét, mint lakóinak lelkét. Dicsérte városunk fekvését, a várost, szelő nagyszerű Dunát, a jó vizet, a jó embereket. Oly szép gondolata volt! Megihletett és mert tudtam, hogy nincs sok időm, teljes koncentrációval dolgoztam.”
Április 18-án `Abdu’l-Bahá és kísérete vonattal indult tovább Magyarországról. Számos odaadó barát gyűlt össze a pályaudvaron, hogy búcsút intsenek nekik. `Abdu’l-Bahá azt mondta, hogy amíg Budapesten tartózkodott, egy lángot gyújtott meg, és minden meg fog változni, amikor ennek a lángnak a fénye mindenki számára látható lesz.
Elmagyarázta, hogy egy fa eredete csak egy kis mag, de ha ez fejlődik, és elkezd növekedni, gyönyörű gyümölcsöt fog hozni. Biztosította a jelenlévőket arról, hogy ha kellőképpen kiállnak a szent Tanítások szolgálatára, akkor Mindenható Seregei a segítségükre sietnek, Isten Ügye előre fog haladni Magyarországon, és győzedelmesek lesznek.
Abdu’l-Bahá (c) Bahá’í Nemzetközi Közösség media.bahai.org
Az `Abdu’l-Bahá által meglátogatott helyek Budapesten
- Keleti pályaudvar: `Abdu’l-Bahá ide érkezett meg 1913 április 9-én. (Időközben a fogadóbizottság a Nyugati pályaudvaron várta őt, ahová egy másik vonat érkezett, szintén Bécsből)
- Az egykori Ritz Szálló (V. ker., Apáczai Csere János u. 12-14., a Lánchíd pesti hídfőjénél): ‘Abdu’l-Bahá itt lakott és fogadta vendégeit a 9 napos tartózkodása során. Az I. világháború után Dunapalota Szálló névre hallgató épületben szállt meg bahá’í hit egyik tanítója, Martha Root 1933-ban. Az épület a második világháború alatt megsemmisült. Helyén ma az Intercontinental (korábban Fórum) Szálloda áll. Csöndes áhítatra a Lánchíd déli oldalán lévő parkot ajánljuk, ahonnan látható az épület, de csökken a város zaja.
- Lánchíd: Ezen a hídon sétált át `Abdu’l-Bahá, megállván, hogy a Duna vizét csodálja.
- A régi Parlament (VIII. ker., Bródy S. u. 8.): Az épületben ma az Olasz Kultúrintézet működik.`Abdu’l-Bahá több mint ezer ember előtt tartott itt beszédet 1913. április 11-én este 7 órakor.
- Nemzeti Múzeum (VIII. ker., Múzeum krt. 14-16.): Itt `Abdu’l-Bahá mintegy 200 ember előtt tartott beszédet 1913. április 14-én, valószínűleg az első emeleti díszteremben. (Ezt a találkozót a Magyar Turáni Társaság szervezte, mely török, és azzal összefüggésbe hozható kultúrák iránt érdeklődött).
‘Abdu’l-Bahá Budapesten a Ritz szálló előtt kísérői, fogadói valamint újságírók körében (Érdekes Újság, 1913. április 10.)
‘Abdu’l-Bahá és a Titanic tragédiája
1912. április 10-én indult útjára Southhamptonból New Yorkba az „elsüllyedhetetlennek” vélt óceánjáró óriás, a Titanic, 2227 emberrel a fedélzetén. A nagyság, az erősség és sebesség megtestesítője luxuskivitelben. Az új évszázad kimagasló jelképe volt, ünnepelvén az emberi vívmányok győzedelmes fejlődését. Az indulás utáni negyedik napon, április 14-én este a Titanic jégheggyel ütközött … s tudjuk, legalább is hallottuk, olvastuk, hogy mi történt…több, mint 1500 ember vesztette életét azon a végzetes estén.
Ilyen tragédiák megtörténtekor felmerül a kérdés: Miért? Hogyan engedheti meg a mindeneket szerető, hatalmas Isten, hogy ez megtörténjen? ’Abdu’l-Bahá a világot megrengető tragédia után nem sokkal érkezett Amerikába, ahol is rávilágított a szerencsétlenség jelentésére.
A bahá’í történelem egy misztikus ponton kapcsolódik a Titanic tragédiához. Az amerikai bahá’í-ok több ezer dollárt küldtek ‘Abdu’l-Bahának, hogy az Alexandriából Amerikába tartó Cedric nevű hajóról Olaszországban szálljon le, s mint oly sokan mások, vasúton és a Csatornán hajóval átkelve Angliában szálljon fel a Titanicra, hogy minél hamarabb Amerikába érjen. ‘Abdu’l-Bahá azonban visszaküldte a pénzt, hogy azt jótékony célra használják fel, és a Cedricet választotta, hogy Amerikába hajózzon, mondván, hogy inkább a lassabb hajót és a hosszabb tengeri utazást részesíti előnyben.
A Titanic, melyen utazhatott volna ’Abdu’l-Bahá, ha elfogadja a neki küldött pénzt © közkincs, forrás: Wikimedia Commons, szerző: F.G.O. Stuart (1843-1923)
‘Abdu’l-Bahá 1912. április 23-án tartott beszéde során a Titanicról mint „nagyon sajnálatos és részvétteljes” eseményről emlékezett meg, mondván a barátoknak, hogy „rá kell ébrednünk, hogy minden, ami történik, valamilyen bölcsesség eredménye, és hogy semmi sem történik ok nélkül. Abban egy misztérium lakozik; de akármi is az ok és misztérium, mégis nagyon szomorú eset volt, amely oly sok szemet fakasztott könnyekre, és nagyon sok szívet szomorított el. Engem is mélyen lesújtott ez a tragédia…”
Majd ‘Abdu’l-Bahá arról beszélt, hogy milyen vigasztalást ad annak tudomásulvétele, hogy Isten világai végtelenek, s hogy az ima és fohászkodás ebben a világban mindazokat segíthetik, akik már eltávoztak ebből a világból, hogy Istenhez közelebb kerüljenek. Az utolsó szavaiban azonban fény derült az ilyen tragédiák mögött álló jelentésre: „A céljuk és az okuk az, hogy az ember megtanuljon bizonyos leckéket. Manapság teljesen az anyagi feltételekben bízva élünk. Az emberek azt képzelik, hogy egy hajó nagysága és ereje, a gépek tökéletessége vagy a kapitány képzettsége garantálja a biztonságot. A szerencsétlenségek néha azért történnek, hogy az ember megtanulhassa: az igazi Védelmező Isten. … A szándék az, hogy a világ népei Isten, az Egyetlen Védelmező felé forduljanak, hogy az emberi lélek az Ő oltalmára bízza magát és tudja, hogy Ő az igazi biztonság. Ilyen események azért vannak, hogy az ember hite növekedjen és erősödjön.”
‘Abdu’l-Bahá hozzáállása ezen tragikus eseményhez segíthet bennünket, hogy hogyan is kezeljük az ilyen tragédiákat napjainkban…Egy olyan hozzáállás, amelyet Bahá’u’lláh egyik imája foglal össze: „A Te neveddel felfegyverkezvén semmi sem bánthat engem, és a Te szereteteddel a szívemben a világ semmilyen csapása sem csüggeszthet el.”
‘Abdu’l-Bahá a Titanic tragédiáját választotta metaforaként azon féktelenül csapdosó eseményekhez és történésekhez, amelyek letéríthetik a lelki utazót az útjáról és az Istenhez vezető egyenes ösvényről. ‘Abdu’l-Bahá ezt írta egyik Táblájában Lua Getsingerhez: „A választott országutamon haladok; ismerem a célt. Tornyosuljanak bár fejem fölött viharok és förgetegek százai, süllyedjenek bár Titanicok százai a tenger mélyére, tomboló hullámok emelkedjenek bár a mennyek tetejéig, mindezek egyike sem változtatja meg célom, egy csöppet sem tántorít el; nem nézek se jobbra, se balra. Előre nézek, messze, messze előre. Áttörvén az áthatolhatatlan éjsötétségen, a süvítő szeleken, a tomboló viharokon, látom a dicsőséges Fényt tovább és tovább hívogatva. Közeleg az enyhetadó idő, mikor is az utazó biztonságban partot ér.”
’Abdu’l-Bahá, a Chicago-i Lincoln Parkban (1912) (c) Bahá’í Nemzetközi Közösség www.bahai.org
‘Abdu’l-Bahá bemutatása Howard Colby Ives szemével
„És amikor [’Abdu’l-Bahá] bátorító együttérzésének oltalmában a kérdező kiöntötte lelkét, rövid csend támadt. Nem volt ott azonnali és teljes kiáradása magyarázatnak és tanácsnak. Néha behunyta szemét egy pillanatra, mintha odafentről kérne útmutatást; olykor csak ült és a kérdező lelkét fürkészte egy szeretetteli, megértő mosollyal, ami megindította a szívet.”
„És természetesen sohasem vitatkozott. Nézőpontját sem bizonygatta. Meghagyta az embert szabadnak. Soha nem követelt tekintélyt, inkább mindig az alázat megtestesülése volt. Úgy tanított, mint aki ’egy ajándékot ajánl föl egy királynak’. Sohasem mondta, hogy mit kell tennem, annak éreztetésén túl, hogy amit teszek, az helyes. Azt sem mondta nekem soha, hogy mit higgyek. Olyan gyönyörűvé és fenségessé tette az Igazságot és a Szeretetet, hogy a szív elkerülhetetlenül hódolattal telt meg. Hangjával, stílusával, viselkedésével és mosolyával mutatta meg, milyennek kell lennem, tudva, hogy a lét tiszta talajából bizonyosan előbújnak a tettek és szavak jó gyümölcsei.”
„Legkisebb mozdulatában vagy szavában is ott volt egy különös, bámulatba ejtő keveréke az alázatnak és fenségnek, nyugalomnak és erőnek, aminek forrását sokáig nem értettem meg. Mi tette Őt annyira különbözővé, oly mérhetetlenül kiválóbbá bárki másnál, akivel valaha is találkoztam?”
Howard Colby Ives író, költő és unitárius lelkész volt, aki ‘Abdu’l-Bahával való találkozását követően nem sokkal (még 1912-ben) bahá’í lett. (c) Baha’is of the United States www.bahai.us
„Többször említettem egy mindent felölelő szeretet benyomását, amit minden alkalommal gyakorolt rám. Mily ritkán keltenek bennünk ilyen érzéseket a körülöttünk lévők – még a legközelebbiek és legdrágábbak is, akiket mindnyájan ismerünk. Úgy tűnik, minden emberi szeretetünk alapja az én, és még annak legmagasabb kifejeződése is csak egy vagy néhány emberre korlátozódik. Nem így az a szeretet, ami ’Abdu’l-Bahából sugárzott. Mint a nap fénye, áradt mindenkire egyformán, és ahhoz hasonlatosan melengetett és keltett új életre mindenkit, akit csak megérintett.”
„Mindegy milyen téma került szóba, tökéletes otthonossággal mozgott annak megtárgyalásában, mégis mindig szerénységgel áthatottan és a mások véleménye iránti szerető figyelmességgel. Korábban már beszéltem kiapadhatatlan udvariasságáról. Tényleg több volt az, mint amit a szó jelentése általában magában foglal a nyugati értelem számára. A perzsa nyelvben ugyanazt a kifejezést használják a tiszteletre és az udvariasságra. ’Abdu’l-Bahá ’az Ő Mennyei Atyjának Arcát látta minden arcban’ és mélyen tisztelte a lelket mögötte. Hogyan is lehetett volna bárki udvariatlan, amikor ilyen hozzáállás mutatkozott mindenki iránt!”
„A Vele való találkozás, beszélgetés, illetve az Ő meghallgatása számos alkalma során mély és állandóan mélyülő benyomást tett rám az a mód, amellyel a lelkeket tanította. Ez rá a szó. Nem pusztán az elmét kísérelte meg elérni. A lelket kutatta, a valóságát mindenkinek, akivel találkozott. Ó, mennyire logikus, sőt tudományos is tudott lenni egy érv előterjesztésekor, ahogy ezt folyton szemléltette is több előadásában, amelyeket Tőle hallottam, és a még többen, amelyeket olvastam. Ám nem a tanár logikája volt ez, sem nem az osztályterem tudománya. Legjelentéktelenebb szaván, egy lélekkel való legcsekélyebb kapcsolatán keresztül is egy olyan fényt árasztó ragyogás villámlott keresztül, amely a hallgatót egy magasabb tudatszintre emelte. A szívünk lángolt bennünk, amikor Ő beszélt.”
Forrás: Howard Colby Ives, Portals to Freedom (A szabadság kapui), Oxford: George Ronald, 1983, 195. oldal, 39-40. oldal, 45. oldal, 116. oldal, 39. oldal
‘Abdu’l-Bahá Párizsban (c) Bahá’í Nemzetközi Közösség www.bahai.org
Kapcsolódó oldalak
- Vámbéry Ármin levele ‘Abdu’l-Bahához
- ‘Abdu’l-Bahá imái Budapestért
- Kahlil Gibran és ‘Abdu’l-Bahá kapcsolata
- A Példakép – film ‘Abdu’l-Bahá elhunytának 100. évfordulójára
- A remény – ‘Abdu’l-Bahá életpéldája (4 perces művészi videó)
- ‘Abdu’l-Bahá – hivatalos honlap angolul
- Vissza A bahá’í hit kezdetei oldalra
- ‘Abdu’l-Bahá írásai
’Abdu’l-Bahá egyik legnépszerűbb könyve, a Párizsi beszédek
1053 Budapest, Ferenciek tere 3. II. em./4.
Mobil: +36306542787
Telefon: +3612664004 | Email: info@bahai.hu
Technikai szám (egyházi 1%-hoz): 0310
