‘Abdu’l-Bahá előadása a Turáni Társaságnak 1913. április 14-én

Ő az Isten!

Mily büszkeség az emberiség számára, hogy Budapesten, amely nyugaton található, egy társaságot hoznak létre a keletiek helyzetének előrelendítése és javítása érdekében!* Olyan ez, mintha a nyugati rét madarai a keletiek fészkeire gondolnának. Ezért hálát adok Istennek, hogy jelen lehetek egy ilyen összejövetelen.[1]

Egykoron Turán volt a legvirágzóbb a nemzetek között.[2] Most nagy része az orosz kormány ellenőrzése alatt áll, és az orosz vasúton két nap és két éjszaka alatt lehet átkelni rajta. Nézzétek, milyen terület ez! Földje a legtermékenyebb, levegője a lehető legtisztább, és sok folyója van. Régebben tizennégy város létezett ezen a területen, amelyek mindegyike Budapesthez vagy Párizshoz volt hasonló. Ezek közé tartozott Naszaf[3], Termez[4], Nesza[5], Abivard[6], Gurgan és Marv[7] városa. És mindezen vidékek virágoztak; falvaik népes voltak, és földjeiket megművelték.

A tizenkettedik és tizenharmadik században a civilizáció, a tudomány, az ipar és a kereskedelem a legmagasabb szintre fejlődött. Sok keleti író származott onnan. Mostanra azonban „kopár síksággá”[8] vált. Nincsen ott már se város, se falu, se buja zöld, se növényzet. Sivatag ez, vadállatok hona és menedéke. Mindezen  romok a vallási előítéletek, valamint a szunniták és síiták közötti háborúskodás és konfliktusok eredményei. Mennyire hálásak kell legyünk, hogy ebben a városban egy olyan társaságot alapítottak, amely a turániak felemelkedéséért jött létre! Nem volt még példa, hogy Európában társaság alakult volna Ázsia helyzetének javítása érdekében. Ez e fényes kor egyik csodája. Így remélem, hogy teljes siker [lesz a részetek] és nagyszerű eredmények születnek majd e társaság erőfeszítései révén, hogy Budapest neve örökre fennmaradhasson.

A világtörténelem kezdetétől napjainkig az, ami az újjáépítéshez és fejlődéshez vezetett, az emberek közötti szeretet és felebaráti érzület volt. Az összes Próféta a harmónia és egység érdekében jelent meg. Az összes mennyei szent irat a barátság és egy-ség céljából került kinyilatkoztatásra. Az összes filozófus az emberiségnek tett szolgálatot. Az isteni vallások a felebarátiság és az egység eredői, minthogy mindezen vallások alapja egy. A Mózes, Krisztus és Mohamed  által lefektetett alap egy és ugyanaz.

Minden vallás két réteggel bír. Az alapját alkotó réteg az emberiség világának szolgálatára szólít fel, és az emberiség erényeit foglalja magában. Benne foglaltatik Isten ismerete, az isteni filozófia, az emberi faj egy-sége, a lelki fejlődés, a dolgok valóságának felfedezése, valamint a boldogság és a szeretet az emberek között. Ezen a szinten nincsenek ellentmondások; [semmi más] nem alkotja Mózes vallásának üzenetét, Krisztus tanításainak alapját, és Mohamed  hitvallásának gyökerét.

Ami a másik réteget illeti, az periférikus és az egyén ügyleteire vonatkozik, és  alsóbb rendű dolgokból áll, amelyek az idő és a hely követelményeinek megfelelően változnak. Mózes idejében például a zsidóknak nem volt börtöne a sivatagban. Ha azonban egy bűncselekményt elkövettek, büntetést kellett kiszabni. Az adott kor követelményeinek megfelelően [a tolvaj] kezét levágták, ha öt franknak [megfelelő értékű pénzt] lopott. Hasonlóképpen, ha valaki megvakított egy embert, a Tóra törvénye szerint őt is meg kellett vakítani; ha valaki kitörte felebarátja fogát, az ő fogát is ki kellett törni. Vajon a mai Európában le lehetne vágni egy kezet azért, mert ellopott [akár] egymillió [frankot] is?

Mivel ezen körülmények Krisztus idejében már nem állottak fenn, a második réteget megváltoztatták. A Tórában tíz törvény vonatkozik a gyilkosságra. Vajon lehetséges lenne ezeket ma betartatni? Éppen ezért Krisztus hatályon kívül helyezte őket. Mózes idejében a válás elfogadható volt, de Krisztus idejében ez elfogadhatatlanná vált; ezért változás következett be, és az új megközelítés vált alkalmazandóvá. A lényeg az, hogy a különbségek a másodlagos kérdésekben rejlenek, míg az isteni vallások alapja és gyökere egy. Ennek megfelelően minden Küldött megjövendölte a Prófétát, Aki majd Őt követi, és minden Próféta megerősítette az Őt megelőző Küldöttet. A Próféták békében voltak egymással; [csak] szeretetet éreztek egymás iránt. Akkor miért kellene a követőiknek vitatkozniuk? San Franciscoban egy zsinagógában tartottam előadást[9]. Azt mondtam [a zsidóknak]: „Félreértés van köztetek és a keresztények között, és ennek eredményeként kétezer éve szenvedtek. Azt képzelitek, hogy Krisztus Mózes ellensége, holott Mózesnek nem volt nagyobb barátja, mint Krisztus. Krisztus magasztalta Mózes nevét; Ő terjesztette el a Tórát az egész világon; Ő tette híressé Izrael házának Prófétáit. Ha Krisztus nem lett volna, miként terjedt volna el a Tóra Európában vagy Amerikában? Krisztus tehát Mózes barátja volt. A keresztények azt mondják, hogy Mózes Isten Prófétája volt. Mi rossz van ebben? Nektek is azt kéne mondanotok, hogy Krisztus Isten Igéje volt, hogy ez a kétezer éves vita véget érhessen. Kétezer évig ezen egyetlen kijelentés miatt szenvedtétek el ezt a sok fájdalmat. Ha csak annyit mondanátok, hogy Krisztus Isten Igéje, akkor tökéletes békében és felebaráti közösségben élhetnétek.”

Hasonlóképpen, Krisztust a Korán a legnagyobb szent tisztelettel említi. Nem a történelemről beszélek, hanem kifejezetten a Korán [szövegéről], amely kijelenti, hogy Krisztus Isten Igéje volt, Krisztus Isten Lelke volt, Krisztus a Szentlélektől eredt. Van egy szúra, amely kifejezetten Máriának van szentelve, ahol az áll, hogy ő mindig a Szentek Szentjénél tartózkodott, és állandóan imádkozott. Végezetül egy lakoma-asztalt küldtek le neki a mennyből, és amint Krisztus megszületett, megszólalt [a bölcsőben]. Valóban, a Koránban olyan dicséretek találhatók Krisztusról, amelyek teljesen hiányoznak az Evangéliumból.

Tisztáztuk tehát, hogy Isten Prófétái a lehető legnagyobb békességben éltek egymással, és az isteni vallások alapja egy. Minden egyes Próféta elismerte a másik szentségét. Mivel Ők így viselkedtek, miért kellene nekünk haragot tartanunk egymással? Mindezt annak ellenére, hogy ha az igazságot kutatnánk, azt találnánk, hogy a Mózes, Zoroaszter, Krisztus és Mohamed által lefektetett alapok egyek, és a különbségek [amelyeket ma látunk] a vak utánzásból erednek. Ez okozza a konfliktusokat és viszályokat, ez vezet vérontáshoz és öldökléshez. Meg kell szabadulnunk tehát tőle. Meg kell vizsgálnunk az isteni vallások alapjait, hogy egyesülhessünk, és a gyilkolás felebaráti érzületté és szeretetté lényegülhessen – hogy ezen sötétség világossággá változhasson, a halál eszköze az életévé, ez a kegyetlen állatiasság pedig békés emberieséggé.

Ha végignézitek a történelmet, láthatjátok, hogy milyen rengeteg vért ontottak ki az emberi világban. A föld minden szegletét alvadt emberi vér borítja. Olyan kegyetlenségek történtek, amilyenek az állatvilágban soha, mert minden állat naponta csak egy állatot zsákmányol [táplálékért], de egy csoport állat nem öl le hirtelen egy másik csoportot. Nem fosztogatják egymás javait, nem pusztítják el egymás lakhelyét, nem vetik rabságba egymás gyermekeit és családját. Egy kegyetlen ember azonban képes egyetlen nap alatt megölni, kirabolni, vagy fogságba ejteni százezer embert. A háborúk, amelyek a történelem kezdeteitől napjainkig kitörtek, mindig vallási, faji, nemzeti vagy politikai előítéletekből fakadtak, holott ezek mindegyike puszta illúzió, mivel a vallások alkotják a felebaráti érzület és szeretet alapzatát, az egész emberiség egy fajhoz és egy családhoz tartozik, és a Föld egy ország. Így ezek a háborúk, ezek a vérontások mind az előítéletből születnek.

Amikor a Kelet láthatára sötét volt, és az előítéletek és viszályok homálya beborított minden vallást és nemzetséget, a népek kerülték egymást, és egyáltalán nem akartak kapcsolatba lépni egymással. Egy ilyen időszakban történt, hogy Bahá’u’lláh, miként a Nap, felemelkedett a Kelet láthatárán.

Először, az emberiség egy-ségét hirdette – hogy az egész emberiség az isteni nyáj, és Isten az Igaz Pásztor, Aki mindenkihez kedves. Mivel Ő mindenkihez kedves, miért kellene nekünk durvának lennünk [egymással]?

Másodszor, az egyetemes békét hirdette, és a Föld minden uralkodójának megírta, hogy a háború Isten alapzatának a lerombolója, és aki ezt megsemmisíti, az Előtte vállalja ezért a felelősséget.

Harmadszor, a vallásnak a szeretet és felebaráti érzület okának kell lennie. Ha összekülönbözéshez és ellenségeskedéshez vezet, akkor bizony jobb, ha nem is létezik.

Negyedszer, a vallásnak összhangban kell lennie a tudománnyal és a józan ésszel. Ha ezekkel ellentétes, akkor babona, mert a valóság a tudományon keresztül [válik kézzelfoghatóvá]. Ha a vallás bármely kérdése ellentétes a tudománnyal és az értelemmel, az illúzió. Az igazi tudás fény, és az ellentéte szükségszerűen  sötétség. Ezért a vallásnak, a tudománynak és az észnek harmóniában kell lennie egymással, és ebből következik, hogy mivel a népek között elterjedt vak utánzás ellentétes a tudománnyal és a józan ésszel, széthúzáshoz és hiú képzelgésekhez vezetett. Ezért nekünk függetlenül kell megvizsgálnunk az igazságot, és a dolgok lényegéhez úgy kell eljussunk, hogy a lelki és szellemi kérdéseket a tudomány és az ész alapján mérlegeljük. Ha ez megtörténne, akkor a vallások egyetlen hitvallássá egyesülnének, mert mindegyiknek az igazság az alapja, és az igazság egy.

Ötödször, kijelentette, hogy a vallási, felekezeti, nemzeti, faji és politikai előítéletek lerombolják az emberiség alapzatát, és [ezekkel a szavakkal] fordult a föld nemzetségeihez: „Ó, a világ népei! Egy fa gyümölcsei vagytok, és egy ág levelei.”

Hatodszor, a férfiak és nők egyenlőségéről beszélt. A Tóra említi, hogy Isten így szólt: „Teremtsünk embert a Mi képünkre és hasonlatosságunkra”[10], és egy hagyományban az Apostol [Mohamed] azt mondta: „Isten Ádámot a saját képmására teremtette”. Ez alatt az isteni képmást kell érteni, vagyis hogy az ember Isten képmása, és az Ő tulajdonságainak a megtestesítője. Isten él, és az emberek is élnek. Isten lát, és az emberek is látnak. Isten hall, és az emberek is hallanak. Isten erős, és az emberek is erősek. Ezért az ember Isten jele, az isteni képmása és hasonlatossága. Ez mindenkire vonatkozik; nem korlátozódik sem a férfiakra, sem kizárólag a nőkre, mivel Isten előtt nincs különbség közöttük. Az tökéletesebb, aki közelebb van [Hozzá], legyen az férfi vagy nő. Mostanáig azonban a nők nem kaptak olyan nevelést, mint a férfiak. Ha ugyanolyan módon nevelnék őket, olyanná válnának, mint ők.

Ha megnézzük a történelmet, láthatjuk, hogy hány híres nőt találunk a vallás, vagy akár a politika területén. Ami a vallást illeti, egyetlen nő mentette meg az izraelitákat és hozta el számukra a győzelmet.[11] A kereszténység világában Mária Magdolna volt az, aki az apostolokat szilárdságra késztette. Az összes apostol elcsüggedt [Jézus Krisztus keresztre feszítése] után, de Mária Magdolna oroszlánként továbbra is kitartott. Mohamed idejében két nő volt, akik nagyobb tudással rendelkeztek, mint a többi, és ők lettek az iszlám hirdetői.[12] Világossá vált tehát, hogy a nők között is vannak nagy hírűek.

Ami a politika világát illeti, bizonyára hallottatok már a palmürai Zenóbiáról, aki [alapjaiban] rázta meg a Római Birodalmat.[13] Amikor eljött az idő a cselekvésre, felvette a koronáját, bíborszínű ruhát öltött, felborzolta a haját,  kardot ragadott, és úgy vezényelte [a seregeit], hogy szétzúzta az ellenséget. A császárnak[14] végül nem volt más választása, mint személyesen részt venni a háborúban. Két éven át ostromolta Palmürát, de bátorságával sem tudta elfoglalni. Mikor a királynő tartalékai elfogytak, megadta magát. Nézzétek, milyen bátor volt, hogy a császár két év alatt sem volt képes legyőzni [csatában]! Hasonlóképpen ismeritek Kleopátra és hozzá hasonlók más nők történetét is.

A bahá’í Ügyben is volt ilyen: Qurratu’l-‘Ayn [Ṭáhirih]. Ékesszóló és végletekig kifejező versei és írásai ma is elérhetőek. Sok híres szónok dicsérte őt keleten. Olyan mély benyomást tett mindenkire, hogy mindig győzedelmeskedett az ulémákkal (papokkal) folytatott vitáiban; nem is mertek vitatkozni vele. Mivel ezt az Ügyet hirdette, a kormány bebörtönözte és üldözte, de ez a legkevésbé sem hallgattatta el. A börtönben is felemelte a hangját, és útmutatást adott az embereknek. Végül halálra ítélték, de ő a lehető legnagyobb bátorságot tanúsítva nem engedte, hogy ez eltántorítsa. A város polgármesterének házában tartották fogva. Úgy esett, hogy ott éppen esküvő zajlott, és a mulatság és zenélés, az evés és ivás eszközei mind elő voltak készítve. Qurratu’l-‘Ayn azonban oly módon kezdett el beszélni, hogy a jelenlévők félretették a mulatozás eszközeit, és köréje gyűltek. Senki nem figyelt az esküvőre; ő volt az egyetlen, aki beszélt. Bár a sah halálra ítélte, ő, aki egész életében egyetlen egyszer sem ékesítette fel magát, ezen a napon mégis megtette. Mindenki megdöbbent, és azt kérdezgették tőle, hogy mit csinál, mire ő így válaszolt: „Ez az én esküvőm.” Tökéletes méltósággal és nyugalommal kiment a kertbe. Mindenki azt mondta, hogy meg fogják ölni, de ő továbbra is fennhangon hirdette, mint korábban: „Én vagyok a trombitaszó, akit az evangéliumban említenek!” Ebben az állapotban halt mártírhalált abban a kertben, és a testét egy kútba dobták.

Röviden, sok ilyen tanítás van, és minden isteni vallás célja és alapja egy: szeretet és egység az emberi faj között. Hasonlóképpen, a filozófusok és az emberiség minden jóakarója az emberiség egy-ségét és az egyetemes békét hirdette. Ezért nekünk is arra kell törekednünk, hogy ezt az egy-séget és békét terjesszük az emberek között.

* Ideiglenes, nem végleges fordítás. A lábjegyzetek a fordító kifejezett kérésére szerepelnek, és a szöveg jobb megértését segítik.

[1] A nyomtatásban megjelent szövegben egyes szám első személy olvasható; a shukr mikuním (hálát adunk) kifejezés használata a kéziratban a shukr mikunam (hálát adok) helyett esetleg elírás lehet. Egy további lehetőség, hogy ’Abdu’l-Bahá a többes szám első személlyel Magára utalt; ez a perzsában a mai napig bevetten használt nyelvi eszköz.

[2] Ezen, és egy másik, hasonló kijelentéssel kapcsolatban: „Turán valamikor magasan fejlett  kultúrával rendelkezett, de jaj, az idő múltával lerombolták azt a vallási diszharmónia és a vallási gyökerű konfliktusok.” (Alice Schwarz-Solivo: ’Abdu’l-Bahá in Budapest), Léderer György azt írja, hogy „mindenki, beleértve a [magyar] sajtót is úgy tekintett erre a kijelentésre, mintha az egy korábban létezett turáni államra utalt volna, azonban a modern magyar kutatások szerint ilyen állam soha nem létezett.” (György Léderer, ’Abdu’l-Bahá in Budapest, in: Bahá’ís in the West (szerk. Peter Schmidt), Los Angeles, Kalimát Press, 2004, 113. oldal). A valóságban a Turán egy mára már elavult kifejezés, mely egy történelmi régiót, nagyjából a mai Közép-Ázsiát jelöli. 

[3] Mai nevén Karsi, város a mai Üzbegisztánban.

[4] Város a mai Üzbegisztánban. A beszéd nyomtatásban megjelent szövegében „Termed” olvasható,  de  mivel a D és DH arab betűk írásképükben nagyon hasonlóak (utóbbi gyakran Z-ként kerül átírásra, miként itt is), ez feltehetőleg elírás.

[5] Valószínűleg a pártus birodalom egykori fővárosának türkmén nyelven Nuszaj Galaként ismert romja Asgabat, a  mai Türkmenisztán fővárosa mellett. A nyomtatásban megjelent szövegben „Tesza” vagy „Tasza” olvasható, de mivel a T és N betűk az arab írásban hasonlók, ez feltehetőleg elírás. Vagy a Mester esetleg Taszára utalt, amely a történelmi Khoraszan régióban található (nem keverendő össze az azonos nevű iráni tartománnyal), melyet Jakut-al-Hamavi földrajztudós említ. Lásd még: S.L. Volin és V.V. Sztruve: Материалы по истории туркмен и Туркмении, том 1 (Anyagok a türkmének és Türkménia történelméről, 1. kötet), Moszkva, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának kiadója, 1938-1939. A fordító köszönetét fejezi ki Alekszej Sopijevnek a Nuszaj Galával és a taszai régióval kapcsolatos közléséért.

[6] Ősi szasszanida város Neszától két napi utazásra a mai Türkmenisztánban.

[7] Modern nevén Mari, város a mai Türkmenisztánban.

[8] Korán 20:106

[9] Vö. a jegyzeteket, melyek ’Abdu’l-Bahának a San Francisco-i Emmanu-El zsinagógában 1912. október 12-én tartott beszédéről készültek. A szöveg a The Promulgation of Universal Peace-ben (Az egyetemes béke meghirdetése) került közlésre.

[10] Mózes I., 1:26

[11] Az utalás valószínűleg Eszterre vonatkozik, aki az i.e. 5. században megmentette a perzsiai zsidókat.

[12] Nem világos, hogy kikről van szó. Lehetnek Fatima, Mohamed próféta lánya, vagy Hadidzse, Mohamed próféta egyik felesége, Ajsa bint Abu Bakr, a hadith-ok nagy ismerője és muftia Medinában, vagy akár Umm Szalama, szintúgy nagy hadith-ismerő, és Mohamed próféta politikai tanácsadója. Vagy, miként Ismael Velasco írja, „talán pontosan a titok a lényeg. Néven nevezni ezt a két figyelemreméltó nőt szektás összekülönbözéshez és figyelemeltereléshez vezethetett volna, vagy buta vitákhoz, hogy a kiemelkedő személyiségek közül is ki a még fontosabb, és ez elterelte volna a figyelmet a lényegről. De ehelyett azt mondani, hogy két nő volt kiemelkedő, mint a muszlim kinyilatkoztatás hirdetője (muravidzs), azt jelenti, hogy az olvasó – minket is beleértve – azonnal elkezdi összeszedni az iszlám hőskorában élt kiemelkedő muszlim nőket, és valószínűleg több, mint kettőt tud megnevezni. Ezen retorikai eszköz segítségével tehát nem kettő, hanem sokkal több nagyszerű nőre tudunk gondolni, és arra indíttatunk, hogy általánosabb szinten gondolkozzunk el a muszlim nők képességeiről és kiemelkedő tulajdonságairól. Ahelyett, hogy a két nőre összpontosítanánk, talán pont az a lényeg, hogy rádöbbenjünk: sokkal több nő felel meg a leírásnak, és ezen perspektívában kell tekintenünk az iszlámhoz, a nőkhöz és a történelemhez való viszonyunkra.” (magánlevelezés, 2021. szeptember 7, külön engedéllyel közölve)

[13] A nyomtatásban megjelent szövegben hibásan „Renobia” szerepel. (Zenóbia palmürai királynő volt, aki i.sz. 267-272 között fellázadt a Római birodalom ellen, és elszakította annak keleti területeit. A bíborszínű ruha utalás arra, hogy Zenóbia császárnőnek kiáltotta ki magát.)

[14] Aurelianus, uralkodott i.sz. 270-275.