2018. május 1-jén öröm, összeszedettség, és erős céltudatosság jellemezte a 12. Bahá’í Nemzetközi Konvenció tanácskozását. A világ minden tájáról érkező küldöttek rendkívüli módon képviselték az ’egység a különbözőségben’ elvét. A jelenlévő küldöttek sorra bemutatták saját vallási közösségeik fejlődését és megosztották egymással gyümölcsöző tapasztalataikat a közösségépítés és a társadalmi átalakulás folyamatában.

Nemzetközi Bahá’í Konvenció, Bahá’í Világközpont, Haifa, Izrael

Nemzetközi Bahá’í Konvenció, Bahá’í Világközpont, Haifa, Izrael


„Tudatában vagyunk annak, hogy szellemi erők segítik majd a munkánkat.” — mondta Sophie Menard, a francia delegáció tagja. — „De meg kell mutatnunk az önfeláldozó, odaadó és hősies hozzáállásunkat is.”
„Változó világban élünk.” — mondta Dorothy Whyte a jamaikai delegáció tagja. — „Látjuk ezt a változást a Nemzetközi Konvención is és hazavihetjük a konzultációkon összegyűjtött tapasztalatainkat, hogy terjesszük őket az egész világon.”
„Két tisztán érzékelhető folyamat figyelhető meg az emberiség életében: a szétbomlás és az egységbe rendeződés.” — mondta Plinio Lacayo Costa Ricából. — „A szétbomlás folyamata egyre gyorsul, az emberiség pedig szenved. De emiatt tudjuk, hogy keményebben kell dolgoznunk. Hatékonyabbnak, igyekvőbbnek, kitartóbbnak kell lennünk.”
„Én Yap kis szigetén élek.” — mesélte a küldötteknek Sophia Laiyolap a Caroline-szigetekről. — „Csupán 6 évvel ezelőtt a sziget lakosainak nagy része, beleértve magamat is, semmit sem tudott Bahá’u’lláh személyéről. Ma több mint ezer embert inspirálnak az Ő tanításai. ”
„Bahá’u’lláh tanításainak olyan ereje van, hogy még az óceán közepén fekvő településeken is sugározza a fényét.” — mondta Ana Sancho a Kanári-szigetekről.
Konvencio_2
A Konvenció május 2-án ért véget. A tanácskozások befejeztével, a delegációk képviselői együtt ünneplik Ridván 12. napját, ami az utolsó abban a 12 napos szent időszakban, mely során Bahá’u’lláh 155 évvel ezelőtt bejelentette isteni küldetését egy csapatnyi száműzött követőjének Irakban.

(Forrás: Bahá’í Nemzetközi Hír Szolgálat // Fordítás: Mechlerné Gajdár Ibolya és Kálmán Edit)

Kapcsolódó oldalak:
Megválasztották az Igazságosság Egyetemes Házát a Bahá’í Világközpontban.

Legfrissebb hírek

Egyházi 1% mindenki javára

Egyházi 1% mindenki javára Az egyházi 1%-ból más civil szervezeteket támogat a Bahá’í Közösség, mert hitéleti, saját céljára azt nem használja. A legtöbb civil szervezet

Tovább olvasom »

Meditáció és imatalálkozó Budapesten

Meditáció és imatalálkozó Budapesten Február 10-én, szombaton, nagy szeretettel várunk minden barátunkat egy meditációs és imatalálkozóra a Magyarországi Bahá’í Közösség Központjában. Időpont: 2024. február 10.,

Tovább olvasom »