Emelkedett szellemi légkörben 161 ország bahá’í közösségének képviselői adták le szavazatukat 2018. április 30-án az Igazságosság Egyetemes Háza megválasztása során.
Nagy-kivetítő
„Az idei 12. Nemzetközi Bahá’í Konvenció küldötteinek részvételi aránya minden eddiginél magasabb” – jelentette ki Alison Milston, a Nemzetközi Tanítási Központ Tanácsos Tagja – az esemény megnyitása alkalmával.
„Mindez méltó jelképe annak, hogyan fejlődött a Bahá’í Hit a Bahá’u’lláh megjelenése óta eltelt két évszázad folyamán.”
Szertartás
Az imákat követően a bahá’í világ 1300 képviselője egyenként járult a haifai Nemzetközi Konvenciós Központ színpadára, és ünnepélyesen elhelyezte szavazatát az erre kijelölt, fából készült urnába. A távol maradt (megjelenésben akadályozott) képviselők által beküldött szavazatokkal együtt a választáson résztvevő képviselők összlétszáma meghaladta az 1500 főt.
A vasárnap reggeli szavazás olyan globális választási folyamat tetőpontja volt, amelyben minden felnőtt bahá’í részt vehet. Ezeknél a választásoknál nincs előzetes jelölés és mellőzik a kampányt is.
A Nemzetközi Konvenciót a különféle országok bahá’í tanácsai alkotják. Ők titkos szavazással választják meg azt a kilenc főt, akik meggyőződésük szerint a legalkalmasabbak az Igazságosság Háza tagságában való részvételre.
 
A-ghánai-delegáltak
 
Bahá’u’lláh által az Igazságosság Egyetemes Háza számára adott mandátum célja – sok más kötelezettség mellett – az emberiség jólétére gyakorolt pozitív befolyás, az oktatás, a béke és a globális jólét  előmozdítása, valamint az emberi méltóság védelmezése.
Az Igazságosság Házának feladata a vallási tanítások alkalmazása a folytonosan fejlődő társadalom követelményeihez igazodva.
Az 1963-ban tartott Első Nemzetközi Bahá’í Konvención történt megalakulása óta az Igazságosság Háza megőrizte a világméretű egyház szerves egységét, irányt mutatva, hogy a közösség fejlessze erőforrásait egy virágzó globális civilizáció kibontakozásához történő hozzájárulás érdekében, és hogy valóra váltsa Bahá’u’lláh világbékéről alkotott jövőképét.

(Farkas Tünde fordítása)

Kapcsolódó oldalak:
Nemzetközi Konvenció Haifában

Legfrissebb hírek

Egyházi 1% mindenki javára

Egyházi 1% mindenki javára Az egyházi 1%-ból más civil szervezeteket támogat a Bahá’í Közösség, mert hitéleti, saját céljára azt nem használja. A legtöbb civil szervezet

Tovább olvasom »

Meditáció és imatalálkozó Budapesten

Meditáció és imatalálkozó Budapesten Február 10-én, szombaton, nagy szeretettel várunk minden barátunkat egy meditációs és imatalálkozóra a Magyarországi Bahá’í Közösség Központjában. Időpont: 2024. február 10.,

Tovább olvasom »