– A világ a mi kezünkben! –

A képességfejlesztő tábor játékos pillanata

A képességfejlesztő tábor játékos pillanata


A Magyarországi Bahá’í Közösség ez évben ismét megrendezi képességfejlesztő ifjúsági táborát, melyre nagy szeretettel várja 12 és 25 év közötti fiatalok jelentkezését.
A fiatalok együttes erővel képesek olyanná formálni a jövő társadalmát, amilyenné szeretnék. Mindenki saját maga és külön-külön is hatással van a jövőre és a körülötte élő emberekre. A változtatás képessége mindenkiben megtalálható, egyedül rajtunk áll, miként használjuk azt.
Minden olyan fiatalt, aki szeretne tenni a világ átformálásáért, szeretne igazán szoros barátságokat kialakítani, egy csapathoz tartozni, közös szolgálati projektekben részt venni és mindeközben jól szórakozni és sokat nevetni, szeretettel várunk erre az egy hetes táborra! Lesznek beszélgetések, elmélyülések, szolgálati lehetőségek, közös játékok, sport, zene és kreatív foglalkozások! Ezek alkalmával lehetőség nyílik megismerni önmagunkat, egymást, bepillantani a társadalom világába, és felfedezni azokat a lehetőségeket, eszközöket, melyek a kezükben vannak a világ előremozdításához!

„A világ jobbulása tiszta és jó cselekedeteken, dicséretreméltó és helyes viselkedésen keresztül érhető el.”

Bahá’u’lláh

Időpontja: 2015. június 28-július 4. (érkezés 28-án délután, tábor zárása 4-én délelőtt 10:00-ig)
Helyszín: Fortuna Üdülő, Leányfalu, Móricz Zsigmond út 169. http://www.fortunaleanyfalu.hu/
Részvételi díj/fő: 14 év feletti korosztály számára 45.000.-Ft,-, 14 év alatti korosztály számára 24.000.-Ft
Kapcsolat/jelentkezés: taborbala [kukac]  gmail [pont] com az alábbi Word dokumentumon lehet https://www.bahai.hu/konyvtar/letoltes/nyari_iskola/Kepessegfejleszto-tabor-Jel_lap_2015.doc

A kiscsoportokban elsajátított képességek megosztása (Képességfejlesztő tábor 2014)

A kiscsoportokban elsajátított képességek megosztása (Képességfejlesztő tábor 2014)


“Bárki számára, legyen akár bahá’i vagy sem, fiatalságainak évei azok, amikor is sok olyan döntést hoz, melyek későbbi életmenetét meghatározzák majd. Nagy valószínűséggel ezekben az években választja meg élethívatását, végzi el tanulmányait, kezdi megkeresni kenyerét, megházasodik és saját családjának alapításába kezd. De mindek közül fontos az, hogy ez azon időszak, mikor az elme a legjobban kutat és az egyén ekkor sajátítja el azokat a lelki értékeket, melyek jövőbeni viselkedése iránymutatóivá válnak.”

Igazságosság Egyetemes Háza

A képességfejlesztő tábor céljai:

–      A fiatalok hozzásegítése ahhoz a megértéshez, hogy cselekedeteiknek mekkora hatása van környezetükre, és, hogy a bennük rejlő lehetőségek kibontakoztatása révén képesek egy jobb világgá változtatni a Földet.
–      Nyelvi készségek fejlesztése, melyek által könnyebben meg tudják fogalmazni érzéseiket és gondolataikat, elő tudják adni ötleteiket és ki tudják fejezni önmagukat.
–      A barátság és az együtt működés kötelékeinek szorosra fűzése, mely által lehetőségeik megsokszorozódnak és sokkal erősebbé tudnak válni céljaik eléréséhez.
–      A szolgálat révén, másokat segítve, hozzájárulni környezetünk jobbá tételéhez.
–      Olyan tulajdonságok elsajátítsa, amelyekkel felvértezve későbbi életükben példaértékűvé tudnak válni, fiatalabb társaik számára.
–      Alkotó vágyukat kihasználva, a kreativitás eszközeivel, felszínre hozni a bennük rejlő adottságokat, képességeket, ötleteket.
–      Tudatosan rávilágítani azokra az eszközökre, amelyek már a birtokukban vannak, hogy ezeket megfelelően alkalmazva képesek legyenek a társadalom átformálására.

A képességfejlesztő tábor során a következő kérdésekre keressük a választ:

Vidám hangulatú tanulás a képességfejlesztő táborban

Vidám hangulatú tanulás a képességfejlesztő táborban


Ki vagyok én? Milyen képességeim, értékeim vannak? Mik a lehetőségeim? Milyen hatással van rám a társadalom? Mi a szerepem a társadalomban? Befolyásolhatom-e a környezetemet? Mik azok az értékek, melyek jobbá tehetik a világot? Milyen szeretnék lenni? Milyen világban szeretnék élni? Hogyan járulhatok hozzá saját magam és környezetem jobbá tételéhez?

Programok:

– ifjúsági és serdülő anyagok tanulmányozása
– művészeti tevékenységek
– sport
– szolgálati projektek
– közösségformáló játékok

“Tekintsd úgy az embert, mint egy felmérhetetlen értékű kincsekkel teli bányát. Egyedül csakis a nevelés képes arra, hogy feltáruljanak a kincsei, s hogy azok az emberiség javára váljanak.„

Bahá’u’lláh

Hasznos tudnivalók:

  • Felnőtt felügyelet: A táborban a serdülők és fiatalok biztonságára felnőttek ügyelnek.
  • Étkezés:

○  a táborban napi 3-szori étkezés biztosított
○  igény szerint vegetáriánus étrend kérhető
○  reggeli – svédasztalos, ebéd – leves, főétel, desszert, vacsora – svédasztalos + desszert

  • Szállás:

○  elhelyezés 2-3ágyas szobákban
○  minden szobához külön fürdőszoba tartozik
○   a szobákban található hűtőszekrény is
○  a szállás területén büfé működik és egy kisbolt is található a közelben

  • Hozni szükséges:

○  szülői nyilatkozat a táboroztathatóságról (egészségügyi nyilatkozat)
○  diákigazolvány, TB kártya (vagy annak fénymásolata)
○  rendszeresen szedett saját gyógyszerek
○  tisztálkodási felszerelés (fogkefe, fogkrém, szappan, törülköző, stb.)
○  a tábor időtartamára elegendő és időjárásnak megfelelő ruha, cipő, papucs, alsónemű
○  fürdőruha (a tábor területén található egy úszómedence és egy gyógyvizes medence is)

  • A tábor szigorúan alkohol és drogmentes!

 

“Az egyén méltósága és kiválósága pedig abban áll, hogy az egész világ népei között a társadalmi jólét forrásává váljék. Elképzelhető-e nagyobb kegyelem, mint ez, hogy az egyén magába tekintve lássa, hogy Isten megerősítő kegye által a béke és jólét, a boldogság és előny okozójává vált embertársai számára?”

‘Abdu’l-Bahá

Legfrissebb hírek

Meditáció és imatalálkozó Budapesten

Meditáció és imatalálkozó Budapesten Február 10-én, szombaton, nagy szeretettel várunk minden barátunkat egy meditációs és imatalálkozóra a Magyarországi Bahá’í Közösség Központjában. Időpont: 2024. február 10.,

Tovább olvasom »