A dél-amerikai kontinentális bahá’í templom építésében jelentős előrehaladás történt. Ez az utolsó kontinens, ahol még nem épült templom, vagy ahogy a bahá’í szent iratok említik „Isten említésének helye”. Chilében, az Andok lábánál emelkedő épület minden vallású és hátterű ember számára nyitva lesz imádkozásra vagy meditálásra.

Az acélszerkezet beépítése, mely a templom kilenc szárnyát fogja tartani © Bahá'í Nemzetközi Hírszolgálat news.bahai.org

Az acélszerkezet beépítése, mely a templom kilenc szárnyát fogja tartani © Bahá’í Nemzetközi Hírszolgálat news.bahai.org


Egy 3-emeletes komplex szerkezet és földalatti kiszolgáló alagút elkészült, amihez több mint 2000 m³ beton és 190 tonna acél volt szükséges, ami önmagában is jelzi egy jelentős mérföldkő elérését.
Most a következő nagyobb fázis kezdődik: a templom megkülönböztető felső szerkezetének felépítése. Ennek a pontosan megtervezett elemei: a szerkezeti keretet alkotó összekötő acélrészek tömege, melyeket a magasföldszintbe rögzítenek; a külső borítás öntött üveg darabjai, melyet közel 3200 alumínium keretbe kell illeszteni; több mint 8000 egyenes és hajlított fényáteresztő kőtábla, melyek a templom belsejét borítják.
A bahá'í templom makettje © Bahá'í Nemzetközi Hírszolgálat news.bahai.org

A bahá’í templom makettje © Bahá’í Nemzetközi Hírszolgálat news.bahai.org


Mindezek különböző műhelyekben készülnek és több részletben hajók szállítják Chilébe, ahol egy kisebb mérnöki munkacsoport dolgozik már az összeszerelésen helyi vállalkozókkal és önkéntesekkel együtt. A fővárosból, Santiagóból kivehető már a láthatáron a központi állványzat tornya, melyre felhúzták az acélgyűrűt, mely az épület legmagasabb pontján összefogja majd a 18 ívelt csőoszlopot.
Két új videó jelent meg angolul, az első az építkezésről, míg a második a templomhoz kapcsolódó szolgálati tevékenységekről szól, egy dinamikus közösségi élet létrehozására: http://templo.bahai.cl/noticiario_eng.htm .

További képek a chilei bahá’í templom építéséről

A templom Santiago városából © Bahá'í Nemzetközi Hírszolgálat news.bahai.org

A templom Santiago városából © Bahá’í Nemzetközi Hírszolgálat news.bahai.org


A templom eddig elkészült beton- és földmunkái. A háttérben Chile fővárosa © Bahá'í Nemzetközi Hírszolgálat news.bahai.org

A templom eddig elkészült beton- és földmunkái. A háttérben Chile fővárosa © Bahá’í Nemzetközi Hírszolgálat news.bahai.org


A templom alagsora © Bahá'í Nemzetközi Hírszolgálat news.bahai.org

A templom alagsora © Bahá’í Nemzetközi Hírszolgálat news.bahai.org


A templom tetejére beemelt acélgyűrű, mely a kilenc szárnyat tartja egybe © Bahá'í Nemzetközi Hírszolgálat news.bahai.org

A templom tetejére beemelt acélgyűrű, mely a kilenc szárnyat tartja egybe © Bahá’í Nemzetközi Hírszolgálat news.bahai.org


A templom első szárnyát alkotó acélváz rögzítése © Bahá'í Nemzetközi Hírszolgálat news.bahai.org

A templom első szárnyát alkotó acélváz rögzítése © Bahá’í Nemzetközi Hírszolgálat news.bahai.org


A templom második szárnyát alkotó acélváz rögzítése © Bahá'í Nemzetközi Hírszolgálat news.bahai.org

A templom második szárnyát alkotó acélváz rögzítése © Bahá’í Nemzetközi Hírszolgálat news.bahai.org


Nemzetközi önkéntesek a templom felépítménye elemeinek előkészítésében © Bahá'í Nemzetközi Hírszolgálat news.bahai.org

Nemzetközi önkéntesek a templom felépítménye elemeinek előkészítésében © Bahá’í Nemzetközi Hírszolgálat news.bahai.org


Nagyfelbontású képek és a képek copyright-ja: Bahá’í Nemzetközi Hírszolgálat

Kapcsolódó oldalak:
A bahá’í templomok
A chilei „fény temploma” földmunkái megkezdődtek

Legfrissebb hírek

Meditáció és imatalálkozó Budapesten

Meditáció és imatalálkozó Budapesten Február 10-én, szombaton, nagy szeretettel várunk minden barátunkat egy meditációs és imatalálkozóra a Magyarországi Bahá’í Közösség Központjában. Időpont: 2024. február 10.,

Tovább olvasom »