„A béke egyik legfontosabb, bár kevéssé felismert előfeltétele a nő emancipációja, a nemek közötti teljes egyenjogúság. Ennek tagadása egy, a világ lakosságának felét sújtó igazságtalanságot jelent, a férfiakban káros magatartásformákat és szokásokat alakít ki, melyek a családi tűzhelytől a munkahely felé terjednek, a politikai életben, és végső soron a nemzetközi kapcsolatokban is megnyilvánulnak; s e tagadás ugyanakkor semmiféle erkölcsi, gyakorlati vagy biológiai alappal nem bír. Csak miután elfogadjuk a nőt, mint minden emberi tevékenységben teljes jogú társat, alakulhat ki az az erkölcsi és lélektani légkör, amelyben a nemzetek közötti béke megszülethet.”

A nők részvétele vallásközi párbeszéden annyira új ötlet, hogy még képet sem találtam hozzá. Így a kép egy korábbi vallási párbeszédet ábrázol Szegeden

A nők részvétele vallásközi párbeszéden annyira új ötlet, hogy még képet sem találtam hozzá. Így a kép egy korábbi vallási párbeszédet ábrázol Szegeden


Szeretettel meghívunk minden érdeklődőt
a Szegedi Bahá’í Közösség szervezésében 7. alkalommal megrendezendő

“A nők a jövőért” címmel – vallásközi párbeszédre

Időpont: 2013. október 12. szombat 16:00 órai kezdettel

Helyszín: Art Hotel – Szeged, Somogyi u. 16.

Kérdések:

  • Isteni Ajánlások a nők szerepére vonatkozóan.
  • A nők szerepe a családban.
  • Mit tehetnek a nők a jövő építéséért?

A vallásközi párbeszéd moderált beszélgetés – a hat világvallás női képviselőjével – hindu, buddhista, zsidó, keresztény, muszlim, bahá’í.
A beszélgetés után a közönség is tehet fel kérdéseket a képviselőkhöz.
A programra a belépés ingyenes.
A programot követően október 19-én 16 órától egy műhelymunka keretében dolgoznánk fel az érdeklődőkkel a témát az Alsókikötő sor 8/D. alatt.
Információ: bahai [pont] szeged [kukac] gmail [pont] com ; 20/319-0330

Legfrissebb hírek

Meditáció és imatalálkozó Budapesten

Meditáció és imatalálkozó Budapesten Február 10-én, szombaton, nagy szeretettel várunk minden barátunkat egy meditációs és imatalálkozóra a Magyarországi Bahá’í Közösség Központjában. Időpont: 2024. február 10.,

Tovább olvasom »