Dr. Susan Moody orvosi ellátásban és egészségügyi oktatásban részesítette az iráni nőket és leányokat 1909 és 1934 között, amikor jóformán egyik sem létezett számukra. Bár megérkezésekor már túl volt hatvanadik életévén, gyorsan megtanulta a perzsa nyelvet, hozzászokott ahhoz, hogy a földön ülve, perzsa módra egyen – noha állítása szerint a leülésnél sokkal nehezebb volt evés után a felkelés.
Dr. Moody és bahá’í-ok egy teheráni pikniken, 1911-ben (c) Baha’is of the United States www.bahai.us
Az 1851-ben Amszterdamban, New York államban, született Dr. Susan Isobel Moody ismerte Rudyard Kipling író híres idézetét: „A kelet kelet, a nyugat nyugat, s e kettő sosem találkozik”, ám életfilozófiája inkább a misztikus költő, Rumi nézeteiből táplálkozott: „Sem keleti, sem nyugati: emberi”.
Lehet, hogy Susan élete későn teljesedett ki, de kétségtelen, hogy kiteljesedett. A skót presbiteriánus felekezet tagjaként nevelkedve, öt fiatalabb rokona felnevelésében segédkezett mielőtt Chicagóba költözött. Később New Yorkban és Párizsban élt, ahol éneklést és szépművészetet tanult.
1903-ban, hosszas kutatást és elmélkedést követően ismét újrafogalmazta életét, és bahá’í lett; csatlakozva egy olyan hithez és életmódhoz, amely arra az alapelvre épít, hogy mindannyian egyetlen faj, az emberi faj tagjai vagyunk.
Az egységről alkotott bahá’í alapelv megérintette szívét, és gyorsan magáévá tette azt a bahá’í szemléletet, hogy a legmagasabb rendű erény mások szolgálata. Susan így imádkozott: „Ezennel mindent, ami vagyok, és mindent, amim van, és mindent, ami reményeim szerint leszek és amim lesz, Neked szánok, szentelek és áldozok, Ó, Mennyei Atya, hogy a Te Céloddal összhangban hasznosuljanak”.
Ezután ismét visszatért az orvosi egyetemre. Fiatal nőként érdeklődött az orvostudomány iránt, de abbahagyta tanulmányait, mert nem tudta elviselni a boncterem légkörét. Idősebben és állhatatosabban, 52 éves korában diplomázott és rendelőt nyitott Chicagóban.
Inspiráció az iráni nők helyzetének javítására
1909-ben a Palesztinában (a mai Izraelben) található Haifába utazott, hogy meglátogassa Abdu’l-Bahát, Bahá’u’lláh, a bahá’í hit alapítójának fiát.
A bahá’í hit Iránban született. Bahá’u’lláh tanításai, köztük az emberiség egysége valamint a férfiak és nők egyenjogúsága akkoriban meglehetősen radikális gondolatoknak számítottak és felkavarták a korabeli állapotokat. Bahá’u’lláh-t szülőföldjén bebörtönözték, láncba verték és megkínozták, mielőtt családjával együtt idegen földre száműzték.
Bahá’u’lláh iráni követői többszöri, brutális erőszakhullámot szenvedtek el – olyan üldöztetést, amely napjainkban is tart. Ennek ellenére lelki szemeikkel meglátták Irán lehetőségét a fejlődésre és azért dolgoztak, hogy javítsanak az irániak, különös tekintettel a nők élethelyzetén. Az iráni nők előrelépésének kulcsa az egészségügyi ellátásban és az oktatásban rejlett. Abdu’l-Bahá bátorította Dr. Moody-t, hogy Iránba menjen.
Az iráni nők gyógyításának megkezdése
Az utazás elég kalandosra sikeredett. Azerbajdzsán felől átlépve a határt, gyors lovas postakocsikon kelt át az Elburz-hegység magas hágóin. Éjszakára falusi postahivatalokban, prémekbe burkolózva húzta meg magát. Több napos vágtát követően, Kazvinban, az iráni bahá’í mártír, a nők jogaiért küzdő Táhirih (ejtsd: Tahiré) (1814-1850) szülőhelyén tartott pihenőt.
Mire a hegyekből kétnapi sivatagi utazást követően megérkezett Teheránba, zöld utazóruhája, mint mondta, teljesen elrongyolódott, és alig maradt ideje, hogy átöltözzön a tiszteletére tartott vacsoraest előtt. November 25-e volt, így hát, ahogy fogalmazott, ez a bankett lett a Hálaadás napi ünnepe.
Dr. Moody teheráni bahá’í nőkkel, 1910-ben. Ezek az iráni nők az elsők voltak azok között, akik fátyol nélkül jelentek meg a nyilvánosság előtt (c) Baha’is of the United States www.bahai.us
A nők tömegesen keresték fel Susan Moody-t. „Sosem volt orvosuk” – írta – „Inkább meghaltak volna, mintsem hogy egy férfinak felfedjék arcukat…”. Dr. Moody reggel 6-tól éjjel negyed 12-ig fogadott betegeket, alig jutott pár perce az evésre, és olyan egészségügyi problémákat kezelt, amikhez hasonlóakat korábban elképzelni sem tudott. És nagyon megszerette az embereket. Csodálattal és örömmel töltötte el, hogy az irániak mindenféle csoportja – nemcsak a bahá’í-ok – ilyen szívesen fogadják.
Egy hónappal később kibérelt egy házat az Aladauleh utcában, és orvosi névtáblája a bejárat felett függött. „Képzeljék el a cégéremet angol és perzsa nyelven is kint lengeni” – emlékezett vissza.
Nem sokkal ezt követően öt másik (férfi) orvossal együtt megnyitották az Egység Kórházat (Unity Hospital). Mivel a kórházi ellátás díjai magasak voltak, továbbra is fenntartotta otthoni praxisát, hogy szolgálja a szegényeket. És mivel sok iráni nő, gazdag és szegény egyaránt, hagyományból vagy kényszerből otthon maradt, se vége se hossza nem volt az otthoni beteglátogatásainak.
Úttörő iráni lányiskolák
Nővérekre, szülésznőkre és női orvostársakra volt szüksége. Megpróbálkozott tehetséges iráni nők képzésével, de az iskolázottság és a higiéniai ismeretek hiánya lassította haladásukat. Néhányukat a hagyományos viseletre vonatkozó szabályok megszegésétől való félelem hátráltatta – a csadorba burkolózás korlátozta a nővérek munkáját.
A bahá’í-oknak volt már fiúiskolájuk. Most elhatározták, hogy lányiskolát is nyitnak a következő generáció nevelésére. Az új alkotmányos kormány – a folytatódó üldöztetések ellenére – reménnyel töltötte el őket.
Dr. Moody, úttörő iráni orvosnő bahá’í barátokkal Teheránban, 1920-ban (c) Baha’is of the United States www.bahai.us
Dr. Moody orvosi munkája mellett a bahá’í iskolákban dolgozott túlórában. Amikor a fárasztó napok után kimerülten hazaért, a látogatói vidították fel. Felvett egy szakácsnőt, és a jó étel, a kedélyes társalgás hatására „az anyagi világgal kapcsolatos gondjai” elszálltak és „kipihentnek és felfrissültnek” érezte magát.
Hamarosan egy ápolónő és egy másik orvosnő érkezett az Egyesült Államokból, egy tanárral együtt, aki a lányiskola vezetésére vállalkozott. Teltek-múltak az évek; növekedésben, nehézségekben, tragikus veszteségekben és egyszerű életörömben egyaránt volt részük. A diákok felnőttek, eredményes tanárok és ápolónők lettek belőlük. A kórház és az iskolák nagy nehézségek árán, szinte a csodával határos módon fennmaradtak.
Az első világháború során elszenvedett komoly nélkülözést követően az iráni bahá’í-ok üldöztetése fokozódott. Dr. Moody egy időre visszatért az Egyesült Államokba. Hetvennégy éves volt ekkor. Ideje nagy részét utazással töltötte, hogy támogatást gyűjtsön projektjei számára. Hetvenhét éves korában, Kaliforniában ült először repülőre.
Egy újságban megjelent fényképen apró, ősz hajú, széles mosolyú idős hölgyként látható, amint a pilóta, egy repülős egyenruhát, szemüveget és pilótadzsekit viselő bátor fiatalember mellett áll. Elmondása szerint, miután négylovas kocsin érkezett Teheránba, majd 15 évvel később „egy ócska, rozoga tragacson” távozott onnan, semmi okot nem látott, ami miatt egy modern nőnek félnie kéne a légi közlekedéstől.
Az iráni nők úttörő orvosának temetése Teheránban, 1934-ben. Több százan – köztük Dr. Susan Moody sok volt diákja – volt jelen (c) Baha’is of the United States www.bahai.us
1927-ben visszatért Iránba és tovább dolgozott, ameddig csak tehette. 1934-ben, 83 évesen, odaadó barátok gondviselése mellett, Teheránban hunyt el. Halála előtt nem sokkal az egyik látogatója arra kérte, hogy beszéljen az életéről, mondjon valamit, amit megőrizhetnek az utókor számára. Ezt mondta: „Engedjétek el. Engedjétek át a végtelennek.” A temetésén emberek százai – köztük sok egykori diák – búcsúztak az úttörő orvostól.
Forrás: Egyesült Államok bahá’í honlapja: Janet Ruhe-Schoen, A Szeretet, ami nem vár – történetek bahá’í nőkről, akik nyomot hagytak a történelemben című könyv (“A Love Which Does Not Wait”, stories of Baha’i Women who have made a mark on history.) szerzője
Kapcsolódó oldalak:
A nő és a férfi egyenjogúsága – bahá’í alapelv
Összefoglaló: Az iráni bahá’í közösség üldözése – hírek, képek, videók
