Középen Péter Schier, a kiállítás rendezője. A két hölgy bal oldalt: a schlaining békeközpont vezetői, a két férfi jobboldalt: az EPU vezetői. © A városháza fotósa szívességéből(MBK) A burgenlandi Stadtschlainingban működő Európai Békeegyetemen (European Peace University – EPU) 2011. június 29-én nyílt meg a vallások közötti hasonlóságot, a közös vonásokat bemutató kiállítás, Világvallások – világbéke – világetika címmel.
A nemzetközi politológiai képzést nyújtó, akkreditált magánegyetem egyik tanára, a német Peter Schier, a Konrad Adenauer Alapítvány tagja rendezte kiállítás 9 világvallásból vett idézetekkel (pl. „Csak úgy bánj másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak”) azt mutatja be, hogy a történelem különböző nagy vallásai alapvetően ugyanazt az isteni tanítást közvetítik az emberiségnek, az adott kor kulturális nyelvén megfogalmazva.
A bahá’í hit posztere a Világvallások – világbéke – világetika kiállításon. © A városháza fotósa szívességébőlA bemutatott világvallások: bennszülött hiedelmek (pl. Malajzia), a hinduizmus, a kínai hitrendszer, a buddhizmus, a judaizmus, a kereszténység, az iszlám, a szikhizmus és a bahá’í hit.
A kiállítás megnyitóján Schier tanár úr megfogalmazta, hogy nem a különbséget, hanem a hasonlóságot keresi az egyes vallásokban. A kiállítás július 16-ig volt megtekinthető a Schlaining-i kastélyban.
További képek a Világvallások – világbéke – világetika kiállítás megnyitójáról:

Mag. Alexandra Elbling, az EPU főtitkára, és W. Farkas László, az EPU igazgatója © A városháza fotósa szívességéből

Mag. Alexandra Elbling, az EPU főtitkára, és W. Farkas László, az EPU igazgatója © A városháza fotósa szívességéből


Az Európai Békeegyetem nemzetközi tanárai és diákjai a Világvallások – világbéke – világetika kiállítás megnyitó ünnepségén. © A városháza fotósa szívességéből

Az Európai Békeegyetem nemzetközi tanárai és diákjai a Világvallások – világbéke – világetika kiállítás megnyitó ünnepségén. © A városháza fotósa szívességéből

Kapcsolódó oldalak:
Miért világvallás a bahá’í hit?

Legfrissebb hírek

Egyházi 1% mindenki javára

Egyházi 1% mindenki javára Az egyházi 1%-ból más civil szervezeteket támogat a Bahá’í Közösség, mert hitéleti, saját céljára azt nem használja. A legtöbb civil szervezet

Tovább olvasom »

Meditáció és imatalálkozó Budapesten

Meditáció és imatalálkozó Budapesten Február 10-én, szombaton, nagy szeretettel várunk minden barátunkat egy meditációs és imatalálkozóra a Magyarországi Bahá’í Közösség Központjában. Időpont: 2024. február 10.,

Tovább olvasom »