(BWNS) A Bahá’í Nemzetközi Közösség 2010. december 7-én nyílt levélben fordult az iráni bíróság vezetőjéhez, melyben szembeállítja a tényt, hogy miközben Irán üldözi a bahá’í-okat, ugyanakkor kéri, hogy a más országokban élő muszlim kisebbségekkel bánjanak igazságosan.
„Azt kérjük, hogy biztosítsák az országban élő bahá’í-ok teljes körű állampolgári jogait, annak érdekében, hogy megvalósíthassák ama őszinte törekvésüket, hogy polgártársaikkal együtt hozzájárulhassanak nemzetük fejlődéséhez” – olvasható a levélben.
„Ez valójában nem több, mint amit Önök jogosan kérnek a más országokban élő muszlim kisebbség számára. A bahá’í-ok csupán ugyanilyen bánásmódot kérnek.” – fogalmaz a Bahá’í Nemzetközi Közösség.
Az iráni bahá’í-ok jogainak tiszteletben tartása „jelezné, hogy készek az ország összes állampolgára jogának tiszteletben tartására” – fogalmaz a nyílt levél.
A Mohammad Sadeq Larijani Ayatollah-nak címzett, december 7-i keltezésű nyílt levél kijelenti, hogy az iráni bahá’í állampolgárokat sújtó igazságtalanságok „a nemzetet elborító szörnyű elnyomást tükrözik”. A bahá’í-ok által elszenvedett méltatlanságok jóvátétele „reményt ültetne minden iráni szívébe, hogy Önök készek mindenki számára garantálni az igazságosságot.”
„Ezért felszólításunk valójában valamennyi iráni ember jogainak tiszteletben tartására vonatkozik” – fogalmaz a Bahá’í Nemzetközi Közösség.
„Hogy lehet igazságos társadalmat vagy igazságos világot építeni olyan alapra, amely bármely kisebbség értelmetlen elnyomásán, valamint alapvető emberi jogainak rendszeres megtagadásán nyugszik? Mindaz, amit országuk nyíltan követel világszinten, ellentétben áll azzal, ahogy saját állampolgáraikkal bánnak otthon.”

„Elítélendő intézkedések”

A levél részletesen felsorolja azt a „számos elítélendő intézkedést”, amelyet a hivatalos szervek alkalmaztak azon hét bahá’í vezető fogva tartása, tárgyalása, ítélethozatala valamint fellebbezése során, akik korábban – az iráni kormány tudtával – egy országos szintű csoport tagjaiként szolgáltak, amely segítette az iráni bahá’í-ok hitéleti tevékenységeit.
A hét személyt többek között az iszlám rend elleni propaganda tevékenység valamint illegális szervezkedés vádjával illették. Minden felhozott vádat kategorikusan tagadtak.
A levél leírja, hogy az ügyészek a hét személy tárgyalásán „végül képtelenek voltak bármilyen hiteles bizonyítékkal alátámasztani keresetüket”. A per „annyira híján volt a jogi eljárásoktól elvárt pártatlanságnak, hogy az végül az egész eljárás megcsúfolása lett.” „Hogy lehetséges – teszi fel a levél a kérdést ezzel kapcsolatban –, hogy a bírák által közzétett ítélet »félrevezetett szekta«-ként utalhatott a vádlottak vallási meggyőződésére?”
„Most már mindenki számára teljesen világos, hogy a hatóságok készek lábbal tiporni az igazságosság elemi normáit, amelyek betartására az iráni néptől kaptak felhatalmazást” – állapítja meg a nyílt levél.
Bani Dugal, a Bahá’í Nemzetközi Közösség ENSZ főképviselője úgy nyilatkozott, hogy soha semmilyen alapja nem volt azoknak a vádaknak, melyek szerint a hét személy Irán érdekeivel ellentétesen cselekedett volna.
„Ezen leplezetlen igazságtalansághoz még az is hozzájárul, hogy a bíróság nem is fogalmazta meg a fellebbezésre hozott ítéletét, így megfosztva a fogva tartottakat azon joguktól, hogy óvadékért cserébe kérhessék szabadon bocsátásukat, vagy biztosítsák számukra a börtön elhagyását.” – mondta Dugal asszony.
„Minden ésszerűségnek ellentmondva a fogva tartottak immár harmadik éve vannak úgynevezett »ideiglenes« letartóztatásban.”

Megdöbbentő körülmények

Az ítélethirdetést követően a hét bahá’í vezetőt (név szerint Fariba Kamalabadi, Jamaloddin Khanjani, Afif Naeimi, Saeid Rezaie, Mahvash Sabet, Behrouz Tavakkoli és Vahid Tizfahm) az Evin börtönből átszállították a karaji Gohardasht börtönbe.
„Jelenleg gyakorlatilag száműzetésbe helyezték őket, megszegve ezzel az Iránban hatályos törvényeket, amelyek szabályozzák a fogva tartottak áthelyezését” – fogalmaz Bani Dugal. „Más megaláztatások mellett arra kényszerülnek, hogy elviseljék a döbbenetes szennyet, fertőzés- és betegségveszélyt, és olyan zsúfoltságot, hogy a fekvés, vagy akár a napi ima elvégzése is nehézséget okoz számukra.”
„A nemrégiben kapott jelentésekből kitűnik, hogy egészségük megromlott, és nem jutnak megfelelő orvosi ellátáshoz” – fűzte hozzá az ENSZ főképviselő.
A hét személy tárgyalása és az ügyükben hozott ítélet világszerte tiltakozási hullámot váltott ki a kormányok részéről. Magyarország, az Európai Unió és az Európai Parlament szintén csatlakozott a tiltakozáshoz, prominens egyházi vezetőkkel, számos emberi jogi szervezettel és sok más csoporttal illetve magánszeméllyel együtt.
„Csatlakozunk a kormányokhoz és a világszerte élő jóakaratú emberekhez, amint arra szólítjuk fel az iráni igazságszolgáltatás vezetőjét, hogy azonnal bocsássák szabadon ezt a hét ártatlan bahá’í-t az országban élő összes bebörtönzött társukkal együtt” – hangoztatta Dugal asszony.
(A nyílt levél magyar szövege 2011. március 11-én lett kiegészítve, a szerk.)

Bahá’í Nemzetközi Közösség nyílt levele

Engedélyezett fordítás
Az Iráni Iszlám Köztársaság Főbírájának,
Ayatollah Mohammad Sadeq Larijani-nak
2010. december 7.
Méltóságos Úr!
Ön kétségtelenül ismeri a pert és a fellebbezés eredményét, amely Mrs. Fariba Kamalabadi, Mr. Jamalu’d- Din Khanjani, Mr. ‘Afif Na’imi, Mr. Sa’id Rida’i, Mr. Bihruz Tavakkuli, Mr. Vahid Tizfahm és Mrs. Mahvash Thabit  – azon hét egyén, akik letartóztatásuk előtt, mint a Yárán néven ismert csoport tagjai, az iráni bahá’í közösség szociális és szellemi tevékenységeinek irányításáért feleltek- ellen folyt.
Ezen hét bahá’í élete jellemzi nem csak az iráni bahá’í-ok, hanem az emelkedett szellemű és nemes szívű, mindenfajta hitvallású és osztálybeli iráni életét is. Ők a nemzet igaz állampolgárai, akik azon igyekeznek, hogy hazájuk szolgálatának szenteljék életüket. Szülőhelyeik az egész országon átívelnek – a fővárostól kezdve Sangsar, Yazd, Abadan, Ardestan, Mashhad és Urumiyihig. Életkoruk harminchéttől hetvenhétig terjed. Néhányuknak idősödő szüleik vannak; mindannyiuknak vannak gyermekeik, akik közül a legkisebb csak kilenc éves volt, amikor az apját letartóztatták. Szakmai foglalkozásuk szintén változatos, van köztük fejlődés-pszichológus, Irán első automata téglagyárának megalapítója, textilgyár igazgató, agrármérnök, iskolaigazgató, szociális munkás és optikus. Hivatásbeli elfoglaltságuk és családi kötelezettségeik mellett, pusztán önkéntes alapon nyújtottak kiváló szolgálatot az ország népének, például a nők előrehaladásában segítve, az ország népességének körében az írni tudást segítve elő, és fáradozva, hogy oktatásban részesüljenek azon fiatal bahá’í-ok ezrei, akiktől megtagadták a felvételt az iráni egyetemekre az Iszlám Forradalom kezdete óta.
Meggyőződve arról, hogy nem tettek semmi rosszat, és mivel nem létezett semmilyen bizonyíték, ami alátámasztotta volna az ellenük felhozott vádakat, minden reményük megvolt arra, hogy a bírósági eljárás felmentse őket. Sajnálatos módon azonban reményeik nagyon is hiábavalónak bizonyultak, és a bánásmód, amelyben részesültek igazságtalanul megsértett valamennyi jogi és minden a méltányosságra és egyenlőségre vonatkozó normát. Ahogy arról a történelem tanúskodik, amikor ártatlan polgárokat koncepciós perbe fognak, a köz tekintetében maga az igazságszolgáltatási rendszer és az abban hatalmat gyakorolók ítéltetnek meg. Ezen hét személy ügye, amit kezdettől fogva növekvő érdeklődésben részesítettek az  irániak és nem irániak egyaránt, minden fordulóban olyan minden képzeletet felülmúló törvénysértésekkel jellemezhető, ami kérdésessé teszi egy az iszlám értékek képviselését hirdető rendszer igazságosság elvéhez való ragaszkodását.
A döbbenetes igazságtalanság, ami tíz éves börtönbüntetést rótt ki ilyen őszinte, törvénytisztelő állampolgárokra, arra késztet bennünket, mint a száznyolcvanhat országos bahá’í közösség misszióját az Egyesült Nemzetek Szervezetében, hogy megkérjük, orvosolja ezt a súlyos hibát, és a vádlottaknak szolgáltasson igazságot, azt, amit eddig megtagadtak tőlük. Ez a kérés nem csak a világon mindenütt élő hittársaiktól érkezik, hanem az Egyesült Nemzetek Szervezetétől, kormányoktól és országgyűlési képviselőktől világszerte, humanitárius emberektől és társadalmi gondolkodóktól, akik hangjukat egyesítik a miénkhez, amikor ezen sérelmet szenvedett egyének szabadon bocsátására szólítjuk.
A Hírszerzési Minisztérium tisztviselői sok kifogásolható intézkedéshez folyamodtak, – illegális fogva tartás, megfelelő jogi képviselethez való hozzáférés megtagadása, olyan kihallgatási módszerek, melyek ellentétesek a civilizált viselkedés normáival, s melyek hamis beismeréseket voltak hivatottak kicsikarni, – melyek mind megszegik még az ország jelenlegi törvényeit is, és minden erejükkel azon igyekeztek, hogy bírósági ügyet kreáljanak ellenük. Mindennek ellenére az ügyészek végül képtelenek voltak az állításaikat igazoló bármilyen valós bizonyítékot bemutatni. Ehelyett, amikre fény derült, azok bizonyos tisztviselők aljas cselszövései, valamint vallatók embertelen viselkedése és sötét motivációi voltak. Valóban, ami most már határozottan látható mindenki számára, az a hatóságok hajlandósága arra, hogy elnyomják az igazságszolgáltatás valódi normáit, aminek fenntartására Irán népétől megbízást kaptak.
A bírósági tárgyalásból oly mértékben hiányzott az elfogulatlanság, ami a jogi eljárásokat kellene jellemezze, ami már az eljárást teljesen nevetségessé tette. A vádlottak, meggyőződve saját ártatlanságukról, és nem lévén mit titkolniuk, nyílt meghallgatást kértek. Erre tekintettel, kérdezhetné valaki, mi oka volt a bírónak arra, hogy az eljárást „nyilvánosnak és publikusnak” nyilvánítsa, ugyanakkor visszautasítsa megfigyelők, beleértve diplomáciai küldöttségek képviselőinek kérését, hogy jelen lehessenek a tárgyaláson? Miért nehezítették meg a vádlottak családtagjainak, hogy jelen lehessenek a tárgyaláson? Miért voltak az újságírók kizárva, míg a kormány operatőreinek biztosították az aktív jelenlétet? Mi oka volt, hogy engedélyezték a Hírszerzési Minisztérium ügynökeinek fenyegető jelenlétét a tárgyalás alatt? Hogy lehet az, hogy a bírák által hozott ítélet úgy utalhat a vádlottak vallására, mint egy „félrevezetett szektára”? Ez nem világos jel-e arra, hogy a bíróság megszegte a semlegesség jogi alapelvét? A nyilvánvaló konklúzió az, hogy az ilyen tetteket vak előítélet és a bahá’í közösség vallásos meggyőződése elleni gyűlölet motiválta. Hogyan épülhet egy igazságos társadalom, vagy igazságos világ olyan alapokra, amelyet bármely kisebbséggel szemben is az irracionális elnyomás, és az alapvető emberi jogok szisztematikus megtagadása jellemez? Minden, amire országa, a nemzetközi porondon nyíltan hangoztatottak szerint, törekszik, ellentétben áll azzal, ahogyan az saját népével bánik hazájában.
A 2010. szeptember 10-i határozat, amelyet a fellebbviteli bíróság hozott, hatályon kívül helyezte az alsóbb szintű bíróság ítéletét a következő vádakban: kémkedés, Izrael Állammal való együttműködés, valamint külföldi állampolgárok titkos dokumentumokkal való ellátása az ország biztonságának aláásását célozva. Az alsóbb bíróság már maga sem találta bűnösnek a vádlottakat abban a vádpontban, miszerint ők „bemocskolják az Iráni Iszlám Köztársaság jó hírét nemzetközi színtéren” és miszerint ők „korrupciót terjesztenek a Földön”. Ezért, ami fennmaradt az ügyből, az a hét egyénnek az iráni bahá’í közösség szociális és szellemi ügyei irányításban végzett tevékenységeire vonatkozó vád volt. Eközben a bírákat, tudván, hogy nincs alapja az Irán és polgárai érdekeit sértő cselekményekre vonatkozó vádaknak, nyomás alatt tartották azok a hivatalnokok, akik a bűnösség megállapítását erőltettek. Következésképpen, a bírói testület lényegét tekintve azt választotta, hogy elferdítse és illegálisnak állítsa be a vádlottak vallásos meggyőződését és a bahá’í közösségnek tett szolgálatukat – egy önzetlen szolgálatot, amit iráni bahá’í hittársaik hálával ismertek el és nagyra értékeltek. Mégis, mind a hét vádlottat külön 10 év börtönbüntetésre ítélték. Ez az ítéletet erősen kifogásolták nem csak maguk a vádlottak, családjaik, a Nemzetközi Bahá’í Közösség, hanem az igazságszolgáltatás szószólói Iránban és szerte a világon.
Tekintettel arra, hogy az elmúlt húsz esztendő során az Iráni Iszlám Köztársaság kormánya teljesen tisztában volt ezen egyének bahá’í közösség ügyeinek intézésében végzett munkájával, megvádolni őket most illegális cselekedetek elkövetésével éppoly alaptalan és igazságtalan, mint érthetetlen.
2009. április 9-ei keltezésű nyílt levelünk az Iráni Iszlám Köztársaság Legfőbb Ügyészéhez részletesen levezette a Yárán ellen felhozott vádak hamis voltát, és ezt a levelet figyelmébe ajánljuk. Azon levél elfogulatlan olvasata meg fogja erősíteni, hogy nincs semmi ami alátámaszthatná az Iráni Köztársaság kijelentését, hogy az iráni bahá’í-ok, köztük e a hét személy, a legkisebb fenyegetést is jelentenék a közrend vagy a közös jólét számára országukban.
Nincs egyetlen halvány bizonyíték sem, ami alátámasztaná azt a vádat, hogy ezek a bahá’í-ok a nemzeti biztonságot megkísérelték volna veszélyeztetni, részt vettek volna bomlasztó tevékenységekben, vagy propaganda hadjáratot indítottak volna a rezsim ellen, mely vádakat, a vádlottak maguk is kategorikusan visszautasítottak. Az ilyen fajta vádak egyáltalán nem férnek össze a bahá’í-ok kiváló hírével Iránban és világon mindenütt, és akik szülőföldjük és az emberiség szolgálatát kikerülhetetlen morális kötelességüknek tartják. De nincsenek összhangban ezek a vádak a Bahá’í tanításokkal sem, melyek kijelentik, hogy „minden országban, ahol bármelyikük lakik, az ország kormánya iránt hűséggel, lojalitással és igazmondással kell viseltessen.” A bíróság által alkalmazott módszer, és ezen egyének ellen felhozott vádak szintén nyilvánvaló megszegését jelentik az iráni polgárok lelkiismereti és vallási szabadságának, és szemérmetlen megsértését az Iráni Alkotmány 14. paragrafusának, amely megállapítja, hogy: „A szent vers szerint „Isten nem tiltja meg, hogy kedvességgel és méltányossággal bánjatok azokkal, akik nem háborúznak ellenetek a vallásotok miatt, vagy nem űznek el titeket az otthonaitokból” [60:8], „az Iráni Iszlám Köztársaság kormánya és az összes muszlim köteles a nem muszlimokkal kedvesen és az iszlám igazságosság és egyenlőség elve szerint bánni, és tiszteletben tartani emberi jogaikat.”
Most harmadik éve, szégyenletesen még mindig „ideiglenes” fogva tartásnak nevezve meg, ez a hét rab ki van téve mindenfajta megaláztatásnak és alapvető jogaik megsértésének. Nagy eltökéltségük és könyörületes természetük a rájuk mért nehézségek közepette éles ellentétben áll elnyomóik brutalitásával, és tanúságot tesz türelmükről és szándékuk tisztaságáról. Ez egy olyan igazság, melyről Irán nemes népe most tanúskodhat. A kapott beszámolók jelzik, hogy rabtársaik csodálják magaviseletüket és modorukat, remény, vigasz és megnyugvás jelzőfényét látják bennük, erőt merítenek bölcsességükből, az Irán népét jellemző szabad szellem és őszinte szív jelképeinek tekintik őket.
Méltóságos úr, azt kérdezzük hát, hogy mi célt szolgál az ilyen erkölcsi jellemzők és szellemi tulajdonságok elfojtása? Az elnyomás ilyen tettei hűek-e Mohamed Próféta -béke legyen Vele- által magasztalt, emelkedett erkölcsi elvekhez? A Gohardasht börtönnek bizonyára vannak más ártatlan lakói is. Hogy hagyhatja, hogy bárki is ki legyen téve azon börtön szörnyűséges körülményeinek, amit szenny, fertőzés és betegség és az alapvető higiénia lehetőségek hiánya jellemez? Ilyen visszataszító és megalázó környezet méltatlan még a legveszélyesebb bűnöző számára is. Úgy hiszi az iráni kormány, hogy a polgárok ilyen feltételek mellett történő megbüntetése összeegyeztethető az iszlám könyörületességgel és igazságossággal? Miért hagyják figyelmen kívül a rabok egészségügyi ellátásra és kezelésre irányuló halaszthatatlan szükségleteit? Ki lesz felelősségre vonva, ha a hét ember egészségi állapota tovább romlik? Miért nem kapnak ezek az ártatlan emberek kielégítő ételt, és miért vannak bezárva olyan szűkös helyet adó börtöncellákba, hogy nehézséget okozzon számukra a lefekvés vagy napi imájuk elvégzése? Miért fosztotta meg őket kőszívűen bírósága a    különleges ügyben engedélyezett börtönelhagyástól? Nem azért van-e az összes nyomorúság, hogy megtörje szellemi tartásukat és a többi iráni bahá’í-ét is? Fontolja meg, ahogy a bahá’í közösség tagjait folyamatosan arra kényszerítik, hogy kiállják hitük rágalmazását és történelmük elferdítését a kormány támogatta médiában; hogy elviseljék a provokálást az utcákon, a hitszónokoktól, és hogy, bizonyos hivatalnokok támogatásával, gyűlöletet keltsenek ellenük; hogy illegális bebörtönzést szenvedjenek el; hogy végignézzék, amint megtagadják tőlük a felsőoktatáshoz való hozzáférést és a lehetőséget, hogy megélhetésre tehessenek szert; hogy a gyermekeik bántalmazást és rágalmazásokat szenvedjenek el az iskolákban; és hogy szemtanúi kell legyenek tulajdonuk lerombolásának és temetőik megszentségtelenítésének, amit a kormányzati erők támogatásával és jóváhagyásával hajtanak végre. Mégis, milyen eredményt hoztak ezek az erőfeszítések? Az iráni bahá’í-ok válasza az utóbbi évtizedekben elszenvedett üldöztetésre, az iráni nép szemében, a szellemi elveikhez való hajthatatlan ragaszkodás és az elnyomással szembeni konstruktív ellenállás megtestesítőivé tette őket. Mi több, fokozott vágyat ébresztett a lakosság körében hogy megismerkedjenek a bahá’í-ok Hitének igazságaival.
2010. január 10-én, az Igazságosság Egyetemes Háza, a Bahá’í Hit nemzetközi kormányzó szerve kifejezte egy az iráni bahá’í-oknak küldött üzenetében, hogy amikor a hatóságok összeesküvést szőnek ártatlan állampolgárok ellen, tetteik végül saját hitelességük elvesztéséhez vezetnek. Hasonló szellemben fejtettük ki 2009. március 4-ei, az Iszlám Köztársaság Legfőbb Ügyészének írott levelünkben, hogy az iráni bíróságnak a bahá’í-okra vonatkozóan hozott döntései azon ország bahá’í közösségén túlmenően is következményekkel járnak majd, és ki fognak hatni az ország összes állampolgárának lelkiismereti szabadságára. Abban reménykedtünk, hogy Irán becsületének és jó hírének érdekében, a bíróság igazságosságra törekszik az ítélethozatal során.
A bahá’í-ok nem „mások” az ön országában; elválaszthatatlan részei ők az iráni nemzetnek. A rájuk mért igazságtalanságok az országra nehezedő szörnyű elnyomás visszatükröződései. Most az iráni bahá’í-ok jogai iránt mutatott tisztelete jelezné az ön  hajlandóságát arra, hogy tiszteletben tartja az ország összes állampolgárának jogait. A bahá’í-ok által elszenvedett sérelmek orvoslása reményt ébresztene az összes iráni szívében, hogy önök készek igazságot szolgáltatni mindenki számára. Kérésünk tehát, valójában egy kérés, amely az összes iráni ember jogainak tiszteletben tartására vonatkozik.
Szívünk Irán iránti szeretettel telve és őszintébben reménykedve az ország fölemelkedésében és megdicsőülésében, arra szorgalmazzuk önt, a Bíróság Vezetőjeként rendelkezésére álló hatáskörében, bocsássa szabadon a Yárán korábbi tagjait a börtönből, és velük együtt az összes országszerte bebörtönzött bahá’í-t. Ők a következők: Miss Haleh Rouhi, Miss Raha Sabet, és Mr. Sasan Taqva, akik már bebörtönzésük negyedik évébe léptek Shirazban a bűncselekményért, hogy elszegényedett gyerekeket tanítottak írni és olvasni. Szintén elvárjuk, hogy garantáljanak teljes állampolgári jogokat az ország bahá’íainak, hogy képesek legyenek beteljesíteni szívből jövő törekvésüket, ami a nemzet fejlődéséhez polgártársaikkal együtt történő hozzájárulás. Ez valójában nem több, mint amit ön jogosan kér a más országokban élő muszlim kisebbségek számára. A bahá’í-ok csupán ugyanezt a bánásmódot várják el önöktől.
Tisztelettel:
A Bahá’í Nemzetközi Közösség
Másolatot kap: Az Iráni Iszlám Köztársaság Állandó Missziója az Egyesült Nemzetek Szervezetében
Forrás és képek copyright-ja: Bahá’í Nemzetközi Hírszolgálat

Kapcsolódó oldalak:
Összefoglaló: Az iráni bahá’í közösség üldözése – hírek, képek, videók
Korábbi iráni hírek
A nyílt levél itt olvasható angol nyelven
A nyílt levél itt olvasható perzsa nyelven