2010. november 6-án Szegeden hat világvallás képviselői ültek egy asztalhoz, hogy Szeretni és nevelni címmel a gyermeknevelés kihívásairól beszélgessenek.
A Szegedi Bahá’í Közösség meghívására Abdul-Fattah Munif (Magyarországi Muszlimok Egyháza, MTA doktorjelöltje), Cseh Károly (Hindu Vaisnava Egyház, a nandafalvi közösség vezetője), Cser Zoltán (Tan Kapuja Buddhista Egyház, szóvivő), Juhász András (Magyarországi Református Egyház, lelkipásztor és Csongrád megyei főjegyző), Markovics Zsolt (Szegedi Zsidó Hitközség, főrabbi), Rigó Jenő (Magyar Katolikus Egyház, jezsuita rendi szerzetes) és Switzer Furugh (Magyarországi Bahá’í Közösség, Országos Szellemi Tanács tagja) találkoztak, hogy egy nyilvános kerekasztal beszélgetésen megosszák gondolataikat és válaszoljanak a hallgatóság által feltett kérdésekre. Évente egy ízben, idén negyedik alkalommal került sor hasonló vallásközi párbeszédre Szegeden.

A beszélgetés első kérdésköre a szülő-gyermek kapcsolatot érintette. Tanácsokat kaphattunk arra vonatkozóan, hogy milyen nevelési eszközöket alkalmazzunk szülőként illetve nevelőként: hogyan fegyelmezzünk, hogyan kezeljük a testvérek közötti konfliktusokat stb. A vallások képviselői mind kiemelt szerepet tulajdonítottak a türelemnek, az empátiának, és annak, hogy időt szenteljünk arra, hogy meghallgassuk a gyermekeinket. A buddhista tanításokban a természet törvényeinek megismerése fontos nevelési eszköz és nagy hangsúlyt kap az együttérzésre való nevelés. Emellett a résztvevők mind egyetértettek abban, hogy fontos a határok következetes módon történő felállítása. E határokon belül mozogva a kicsik kiélhetik kreativitásukat és szabadon kísérletezhetnek. Ez azért is fontos, mert határok hiányában a gyermekek nem érzik magukat biztonságban. Nekünk szülőknek, nevelőknek is következetesnek kell lennünk az általunk lefektetett szabályok betartásában és betartatásában. Ha mi nem vesszük komolyan ezeket a határokat, akkor gyermekeinktől sem várhatjuk el ennek ellenkezőjét.
A gyermek számára a szülővel való szeretetteli és biztonságot adó bizalmi kapcsolat az alapja az egészséges Istenkép kialakulásának, hiszen Istenre úgy tekintünk, mint a Szerető Atya, a Gondviselő, a Védelmező, a Segítő, Aki mindig velünk van és Akihez minden körülmények között fordulhatunk. Ezt minden egyistenhívő vallás tanításai megerősítik.
Majd szóba került a család mint minta, valamint az, hogy mi a nő és mi a férfi szerepe a családban a gyermeknevelést illetően. A zsidó hagyományokban nagy hangsúlyt kap a leánygyermekek felkészítése a családi életre, a „házi tűz” biztosítására, az anyaságra. A kereszténységben és az iszlámban is a férfi, a férj feladata az anyagiak biztosítása és a legfontosabb döntések meghozatala és kivitelezése. Ugyanakkor ezekben a vallásokban is nagyon fontos szerep jut a nőknek. A bahá’í közösség képviselője kiemelte az egészséges párkapcsolat, a jó házasság meglétének és fenntartásának szerepét. Ha a férj és feleség közötti kapcsolatot a bizalom, hűség, szeretet, megértés, kölcsönös tisztelet és egység hatja át, akkor nagyon valószínű, hogy ebben a családban minden más is jól fog működni és a gyermekek nevelése is könnyebb lesz.
Kérdésként merült fel, hogy egy csonka családban hogyan tud a szülő egyszerre anya és apa is lenni. Természetesen a gyermek megsínyli az egyik szülő hiányát, de a vallásos hit ezekben a családokban is sokat segíthet. Egyrészt azzal, hogy a közösség, mint a szűkebb család kiterjesztése vagy, ha úgy vesszük, a nagyobbik család, – vesz át bizonyos szerepeket. Másrészt az, hogy a gyermek sérül, de ezáltal érzékenyebbé válik mások szenvedésére és kinyílik Isten felé, jó kezdet lehet ahhoz, hogy értékesebb emberré váljon. Minden gyermeket érnek sérülések a szocializáció során, ám ha ezeket Isten megengedi, hogy megtörténjenek, akkor bizonyára célja van vele. Vagy ahogy Jenő Atya, katolikus szerzetes megfogalmazta: Isten minden rosszból ki tud hozni valami jót.
Végül a gyermekek és a közösség kapcsolatáról folyt a beszélgetés és arról, hogy a gyermekek és serdülők nevelése milyen hatással van a szélesebb társadalomra. A résztvevők egyetértettek abban, hogy fontos a hívővé nevelés. Az Istenben való hit erővel és önbizalommal ruházza fel a gyermekeket, így kevésbé hajlamosak arra, hogy a kortársaik destruktív tevékenységekbe vonják be őket. A vallásos gyermek bár első látásra nem olyan „életrevaló” mint társai – akik visszaütnek, ha megütik őket, – mégis az önként vállalt tűrés, szenvedés és áldozathozatal révén olyan felnőtté válik, aki képes kiállni egy igaz ügyért és aki érzékeny mások problémáira. Juhász András olvasatában Isten „báránya” nem áldozat, hanem hős, aki képes pozitív változást előidézni a környezetében példamutatása által. Ez a krisztusi példamutatás, a „báránylét” sok esetben fájdalmas és nehéz lehet a gyermek számára, de a gyerekek – lelkük tisztasága folytán – hamar belátják, hogy az erőszak csak még több erőszakot szül, ellenben hit és szeretet által minden lehetséges.
A vallásos közösségek segíthetnek abban, hogy a serdülőkben és kamaszokban duzzadó energiákat csatornába tereljük annak érdekében, hogy ezen energiák ne romboljanak, hanem építő hatással legyenek mind a társadalomra, mind saját lelkük fejlődésére nézve. A vallási közösségek alternatív programokat kínálnak a fiataloknak, hogy idejüket értelmes ugyanakkor élvezetes módon töltsék el.
A nandafalvi hindu közösség egyfajta nagycsaládként funkcionál több mint harminc éve, ahol a gyermekek egy természetközeli és lelkiséggel áthatott közegben nevelkednek. Ám ahogy a közösség vezetője, Cseh Károly is megjegyezte, nem célravezető teljesen elszigetelni a gyerekeket a „kinti” világtól. Tapasztalata szerint hagyni kell a gyerekeket, hogy bizonyos dolgokat kipróbáljanak. Még ha gyermekeink bizonyos időre el is távolodnának tőlünk, ha hitelesek vagyunk hitünk gyakorlásában, úgyis vissza fognak jönni, mert otthon olyan szeretet és megértés várja őket, amit sehol máshol nem kaphatnak meg.
Switzer Furugh hangsúlyozta azt, hogy a vallási közösségek szerepe abban is fontos, hogy a gyermekek a szüleiken kívül más felnőttekkel is közeli, szeretetteli kapcsolatba kerülnek. Fontos, hogy a felnőttek beszélgessenek a gyerekekkel, hogy a gyerekek úgy érezzék, fontosak a felnőttek számára, ott vannak, hogy meghallgassák őket és értékelik gondolataikat. A legfiatalabb világvallás, a bahá’í hit tanításait követve a gyermekekre úgy tekinthetünk mint nemes lényekre, akik eredendően jók, hasonlatosak „egy kincsesbányához, teli felmérhetetlen értékű drágakövekkel”.
A vallásközi párbeszéd szegedi rendezvényén résztvevő bahá’í-oknak az jutott eszébe az Isten és vallásuk iránt elkötelezett emberek szavairól, mintha egy gyönyörűséges virágoskertben sétálnánk, ahol egymás mellett szebbnél szebb virágok pompáznak és illatoznak. ‘Abdu’l-Bahá szavaival: „A rózsa szép, bármelyik kertben is virágzik. A csillag ugyanúgy sugárzik, ragyogjon bár keleten vagy nyugaton.”

A korábbi vallásközi párbeszédek összefoglalói az MTV1 Sokszínű vallás c. műsorában: