Turi Helga jogásznak tanul, de a lelkét is védi: imával, szellemi témákról való beszélgetéssel és jó társasággal. Azaz bahá’í imatalálkozót szervez.
Az ima nyugalommal tölti el a lelket„Az imatalálkozó egy olyan hely, ahol a lelkem feltöltődhet hétről-hétre energiával, és lelkileg összekapcsolódik azokkal az emberekkel, akikkel ezen alkalommal találkozok.” – meséli élményeit Helga.
„Néhány baráttal úgy gondoltuk, hétfő esténként áhítattalálkozókat szervezünk, hogy mások is megtapasztalhassák a lelki megújulást.
A programot meditációs zenével kezdjük, ami segít abban, hogy próbáljunk egy kicsit a lelkünkre, bensőnkre figyelni, és a nap folyamán ért kedvezőtlen hatásoktól elfelejtkezni. Ezután idézeteket olvasunk fel bahá’í szent írásokból, vagy a résztvevők mondanak imákat tetszésük szerint. Végül pedig egy szellemi témáról beszélgetünk, vagy előadókat hívunk. (Ilyenek voltak pl. szolgálat, böjt, párkapcsolat, természetes gyógyítás – homeopátia).
Imatalálkozók alkalmával gyakran mondom ezt az imát, ami mostanában a kedvencem lett….

Ó, Istenem! Üdítsd és vidítsd fel lelkemet! Tisztítsd meg szívemet! Gyújts fényt elmémben!
Minden ügyemet a Te kezedbe helyezem. Te vagy az Irányítóm és Menedékem. Nem leszek többé bánatos és gondterhelt hanem boldog és vidám. Ó, Istenem! Nem leszek többé tele félelemmel és aggodalommal. Nem foglalkozom ezentúl az élet kellemetlen oldalaival.
Ó, Isten! Te jobb vagy hozzám, mint én önmagamhoz. Néked szentelem életemet, ó, Uram! – ‘Abdu’l-Bahá

Az Imatalálkozó vidám résztvevőiNéha úgy érzem, hogy teljesen elveszett vagyok a világban, de amikor ezeket a szavakat olvasom, egyfajta megerősítést nyer bennem, hogy Isten mindig ott van velem. Ha nem is látom, hiszen Ő megismerhetetlen a maga lényében, mégis érzem és tudom, hogy velem van.
A visszajelzések alapján úgy gondoljuk, hogy ez egy remek lehetőség arra, hogy jobban megismerjük egymást, új barátságokat kössünk. Sokan azt mondják, hogy az imádkozás alatt egyfajta szellemi erőt éreznek, ami nyugalommal tölti el őket.”

Kapcsolódó oldalak:
Bahá’í imák
A bahá’í imatalálkozóról általában

Legfrissebb hírek